Megsértődött a NATO-ra Moszkva

Oroszország nem hisz a NATO-vezetők kijelentéseinek a párbeszéd szükségességéről, miután a katonai szövetség kiutasította képviseletének nyolc munkatársát – jelentette ki Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes a Kommerszant című napilapnak nyilatkozva.

Grusko arra reagált, hogy a NATO szerdán bejelentette: kiutasítja az észak-atlanti szövetség mellett működő orosz misszió nyolc tagját, azzal indokolva a lépést, hogy „ellenséges tevékenységet” folytatnak. Az érintettek akkreditációját visszavonták, az orosz diplomatáknak a hónap végéig kell elhagyniuk Brüsszelt.

A NATO szóvivője emellett megerősítette, hogy a korábbi húszról tízre csökkentik az Oroszországi Föderáció által a szövetséghez akkreditálható állandó képviselet létszámát.

Az orosz diplomácia helyettes vezetője lapnyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy a NATO vezetői közelmúltbeli nyilatkozataikban a feszültség csökkentésének és a párbeszéd felújításának fontosságát hangsúlyozták az orosz-NATO tanácsban, és szorgalmazták, hogy Moszkva küldjön nagykövetet Brüsszelbe a reláció kezelésére.

„Ha korábban volt is valaki, aki hitt a bejelentések őszinteségében, mára nem maradt senki. Mindenki számára kiderült, hogy ezek mennyit is érnek” – mondta Grusko. A diplomata szerint a NATO az afganisztáni kudarc után nem tud meglenni az „orosz fenyegetés” felemlegetése nélkül.

Oroszország és az észak-atlanti szövetség viszonya a Krím orosz elcsatolása és a délkelet-ukrajnai konfliktusba történt orosz beavatkozás nyomán romlottak meg. 2018. március végén a NATO visszavonta hét orosz diplomata akkreditációját Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya angliai megmérgezésére hivatkozva, a katonai szövetség melletti orosz képviselet személyzetének létszámát pedig a korábbi harminc helyett húsz főben maximálta.

Szkripal és lánya 2018. március 4-én súlyos mérgezéses tünetekkel került kórházba. A férfi korábban az orosz katonai hírszerzés ezredese volt, s kettős ügynökként tíz éven át dolgozott a brit külső hírszerzésnek. Brit álláspont szerint Szkripalt és lányát idegméreggel próbálták meggyilkolni, amiért Oroszország a felelős. Moszkva ezt visszautasította.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »