Megegyeztek az olajhatalmak, növelik a kitermelést

Az OPEC+ csoport két hét csúszással ugyan, de megegyezett a termelési szintek növeléséről. A csoport részét képező olajhatalmak augusztustól kezdve napi 400 ezer hordóval növelik kitermelésüket.

A vasárnapi megegyezéssel véget ért a főként Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek között kialakult kvótavita, ami miatt eredmény nélkül le kellett fújni a július 5-i ülést. A havi lépésekben történő, napi 400 ezres termelésnövelés elfogadása után úgy tűnik, megnyugodtak a kedélyek, a kiadott közlemény szerint ugyanis legközelebb decemberben értékelik majd az olajpiac fejleményeit és az OPEC + országok valós teljesítéseit – ekkor már napi 2 millió hordóval több olaj kerül majd a piacra, mint jelenleg.

A mai bejelentés a Nemzetközi Energiaügynökség (International Energy Agency) figyelmeztetése után érkezett, a szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy a termelők megegyezése és a termelési szintek növelése nélkül az emelkedő olajár a magasabb üzemanyagárakon keresztül további inflációt gerjesztene és hátráltatná a világgazdaság koronavírus-járványból történő felépülését.

Az olaj piacán ugyanakkor az elmúlt napokban már inkább csökkentek az árfolyamok, a WTI típusú olaj például a hét eleji, 75-76 dollár közötti szintekről péntek estére 71 dollár közelébe süllyedt.

Forrás: CNN / Kitekintő

 

Friss hírek