Harmadik dózist tesztelt a Pfizer, a Delta ellen is fejlesztenek

A Pfizer és a BioNTech egy harmadik oltás hatását vizsgáló tesztet végzett el és állításuk szerint a booster-oltás 5-10-szeresére növelte az antitestek számát a szervezetben.

A két cég által kiadott közös közleményben szerepel, hogy a második oltás után hat hónappal beadott harmadik oltás jelentős mértékben megemelte az antitest-szinteket, a növekedés mértéke 5-szörös és 10-szeres közötti volt a vizsgált esetekben.

Azt is hozzátették, hogy bár a jelenleg használt oltás is nagyon nagy mértékben véd az összes jelenleg ismert koronavírus-variánstól – ideértve a Delta variánst is – már kidolgoztak egy továbbfejlesztett oltást is, amely kifejezetten a Delta variáns tüskefehérjéjét célozza. Ennek a továbbfejlesztett, szintén MRNA típusú oltásnak az első adagjait már le is gyártották a BioNTech Mainzban lévő üzemében, és a cégek közlése szerint amennyiben a hatóságoktól megkapják az engedélyeket, a klinikai tesztek augusztusban meg is kezdődnek.

Harmadik dózisra is szükség lesz

Az izraeli egészségügyi minisztérium adatai szerint a Pfizer / BioNTech oltás hatékonysága a fertőzések és a tünetekkel járó megbetegedések megelőzésében csökkent az oltások beadása után hat hónappal, bár a súlyos megbetegedés elleni védelem továbbra is magas maradt. Több más országhoz hasonlóan immár Izraelben is a Delta vált a domináns variánssá.

A Pfizer és a BioNTech közölte, hogy az izraeli megállapítások egybevágnak saját kutatási eredményeikkel.

“Ezért mondtuk – és a jelenleg rendelkezésre álló adataink alapján továbbra is fenntartjuk – hogy a második dózis beadása után 6-12 hónappal egy harmadik dózisra is szükség lehet.”

A teljes cikk angol nyelven a Capital.com oldalán olvasható.

Próbálja ki a tőzsdei kereskedést a Capital.com-nál!
A regisztrációs felület ide kattintva érhető el.  
Kockázati figyelmeztetés
Az ezzel a szolgáltatóval CFD-kereskedelmet folytató lakossági befektetők 78,77%-a veszteséget szenved. Gondolja át, hogy megéri-e megkockáztatnia a veszteséget. A különbözeti (CFD) ügyletekkel folytatott kereskedés kockázatos, és adott esetben a befektetett tőke teljes egészét is elveszítheti. A lehetséges veszteség nagysága a letét összegére korlátozódik.
A határidős OTC-instrumentumokkal végzett tranzakciók kockázatosak, és nemcsak nyereséget, hanem veszteségeket is eredményezhetnek. A múltbeli nyereség nem garantálja a jövőbeli nyereséget. Vegye igénybe a Capital.com képzési szolgáltatásait a kockázatok megértéséhez, még mielőtt kereskedni kezdene.
A Capital Com (UK) Limited egy Angliában és Walesben 10506220 cégjegyzékszám alatt bejegyzett társaság. A vállalat tevékenységét a brit pénzügyi felügyelet, a Financial Conduct Authority (FCA) engedélyezte és szabályozza 793714-es regisztrációs szám alatt.
A Capital Com SV Investments Limited egy HE 354252 cégjegyzékszám alatt bejegyzett ciprusi társaság. A vállalat a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdebizottság (CySEC) 319/17 szám alatt kibocsátott engedélye alapján és szabályozásának megfelelően folytatja tevékenységét. Capital Com SV Investments Limited, cégjegyzékszám: 354252, bejegyzett cím: 28 Octovriou 237, Lophitis Business Center II, 6. emelet, 3035, Limassol, Ciprus.

Friss hírek