Az olaszok igen, a belgák nem biztosítanak kedvezményt az oltottaknak

Május 15-től indul az olaszországi nyári idegenforgalmi szezon, amikortól a többi között a teljesen átoltott külföldiek esetében eltörlik a tesztelést és a karantén-kötelezettséget – számoltak be erről az olasz lapok szerdán.

A lapok Mario Draghi kormányfő bejelentésére hivatkoztak, miszerint Olaszország május második felétől új szabályokat vezet be a külföldi látogatók, valamint a külföldről hazatérő olasz állampolgárok számára. Az iparilag fejlett G20-as csoport turisztikai minisztereinek keddi internetes találkozóján Draghi közölte: az európai digitális zöldigazolvány június második felétől lép életbe. Hozzátette, hogy az unió koronavírus-védettségi dokumentumának bevezetésére várva Róma – több más európai államhoz hasonlóan – bevezet egy nemzeti zöldkártyát, amellyel az olasz és a külföldi turisták szabadon, tesztelés és karantén-kötelezettség nélkül mozoghatnak az országban városok és tartományok között. A sajtó május 15-i dátumról ír.

Ami pedig az olasz „zöldkártyát” illeti, a miniszterelnöki hivatal megerősítése szerint nem külön igazolványról, digitális dokumentumról vagy telefonos alkalmazásról van szó. Azok léphetnek be teljesen szabadon Olaszországba, és közlekedhetnek bármilyen korlátozás nélkül városok és tartományok között, akik két adag védőoltásban részesültek, az érkezés előtti hat hónapban felgyógyultak a Covid-19-ből, vagy az érkezés előtti legfeljebb negyvennyolc órában negatív eredményű tesztet végeztek. Elegendő lesz felmutatni az átoltást, gyógyulást vagy negatív teszteredményt bizonyító igazolást. Ugyanez vonatkozik a belföldön utazó olaszokra is.

Egyelőre az olasz hatóságok az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) által engedélyezett védőoltásokat fogadják el. Más vakcinák esetében, kétszeres dózis beoltása után is, külön tesztelés szükséges.

Belgium nem biztosít kedvezményeket a beoltottaknak

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére bevezetett intézkedések nemrégiben bejelentett, fokozatos feloldása mellett Belgium nem tervezi, hogy kedvezményeket biztosít a beoltottak számára. Hollandia legkésőbb június elején az utazások megkönnyítését, illetve bizonyos események látogatását lehetővé tevő oltási igazolványt kíván bevezetni – közölte a helyi sajtó szerdán.

Sajtóbeszámolók szerint Alexander De Croo belga miniszterelnök a tervezett, a koronavírus elleni beoltottságot igazoló dokumentummal kapcsolatban azt nyilatkozata: Belgium „nem engedheti meg”, hogy hátrányos megkülönböztetés érje azokat, akik még nem kaphatták meg a védőoltást. Az oltási igazolványok bevezetése nagyon érzékeny terület, mert még nem mindenkinek volt esélye beoltatni magát. A beoltottság nem biztosíthat megkülönböztetést senki számára – közölte a miniszterelnök.

Belgium a közelmúltban a koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett szabályok fokozatos feloldását jelentette be. Közel két hete kinyithattak a nem létfontosságú árukat kínáló üzletek, a kávézók és az éttermek május 8-tól nyithatják meg teraszaikat. Kulturális események megtartásának lehetőségéről a belga kormány leghamarabb június elején dönthet.

A holland sajtó arról tájékoztatott szerdán, hogy Hugo de Jonge holland egészségügy miniszter szerint országának még május folyamán meg kell vitatnia a koronavírus elleni beoltottságot igazoló dokumentum bevezetésének lehetőségét. Ezt a nyári utazások zavartalanságának biztosítása, valamint rendezvények biztonságos megtarthatósága indokolja. Az igazolás lehetővé tenné egyebek mellett azt is, hogy a hazatérők, illetve a Hollandiába utazók mentesüljenek a jelenleg érvényes, tíznapos karantén- és tesztelési kötelezettségek alól.

A belga közegészségügyi hatóság arról számolt be szerdán, hogy folytatódott a járványügyi mutatók csökkenése. Az elmúlt hét nap adatait tekintve átlagosan naponta 2953 embernek lett pozitív a koronavírustesztje a múlt hét közepén feljegyzett 3500-at is meghaladó adatokhoz képest. Az adat 16 százalékkal marad el a múlt szerdaitól. A belga kórházakba a hét folyamán átlagosan naponta 186 koronavírusos beteget szállítottak, ez 11 százalékkal alacsonyabb az előző hétnapos időszakhoz képest.

Kórházban 9 százalékkal kevesebb, jelenleg 2614 embert kezelnek koronavírus-fertőzéssel, közülük 795 beteget ápolnak intenzív osztályon. Ez az adat 11 százalékkal marad el az előző hét számaitól. Naponta átlagosan 37 ember halt meg a vírus következtében, 5,1 százalékkal kevesebben, mint egy hete. A járvány kezdete óta 999 627 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, és 24 367-en haltak meg a fertőzés szövődményeiben Belgiumban.

Az illetékes holland közegészségügyi intézet friss tájékoztatása szerint az elmúlt hét napban átlagosan 7001 ember esetében lett pozitív a koronavírus-teszt eredménye Hollandiában, a mutató az elmúlt mintegy három hét során  folyamatos csökkenést jelez. A kórházban koronavírussal kezeltek átlagos napi száma 2613, a mutató egy százalékos csökkenés mellett lényegében stabil maradt. A járvány kezdete óta 17 475-en haltak meg a vírus szövődményeiben, az igazolt esetek száma jelenleg 1 551 251 Hollandiában.

Forrás: MTI/Kitekintő

Friss hírek