Magasabb oltási fokozatba kapcsolnak a németek, szlovénok és horvátok

Lassul az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) járványa Németországban, a vírus okozta betegségtől (Covid-19) védelmet nyújtó oltások beadásának kampánya pedig gyorsul – mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter és a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője csütörtökön Berlinben.

Jens Spahn egészségügyi miniszter kiemelte, hogy húszmilliónál is több ember kapott már legalább egy adag oltást, és várhatóan az április végi, május eleji időszakban is többször megdöntik a naponta beadott oltások – 710 ezer feletti – rekordját. Várhatóan június elejétől, legkésőbb pedig a nyári tanítási szünetben elkezdhetik a 12-15 éves korosztály oltását a Pfizer/BioNTech-féle vakcinával. Így „a következő tanév egészen másként kezdődik majd, mint ahogy a mostani véget ér” – mondta a miniszter.

Ugyancsak júniustól visszavonhatják a kampány menetrendjét szabályozó elsőbbségi oltási sorrendet, ami azt jelenti, hogy nem csupán a veszélyeztetett csoportok tagjai, hanem bárki igényelhet oltási időpontot – tette hozzá a tárcavezető. Aláhúzta, hogy a kampány jelentős mértékű gyorsulásával párhuzamosan lassult a napi új regisztrált fertőződések számának emelkedése, és az utóbbi napokban már egyre kevesebb új esetet szűrtek ki.

Lothar Wieler, az RKI vezetője hozzátette, hogy sikerült megfékezni a harmadik hullámot, de a járvány majd csak akkor ér véget, amikor a világon mindenütt ellenőrzés alá vonják a vírust. Kiemelte, hogy továbbra is küzdeni kell a fertőzöttek számának csökkentéséért, és nem szabad alábecsülni a fertőzés hosszú távú hatásait. Az első kutatási adatok szerint a fertőzöttek 10 százalékát sújtja az úgynevezett „hosszú Covid” kórállapot – a fertőzés megszűnése után hosszabb távon fennmaradó panaszok együttese -, amely enyhe lefolyású fertőzés után is jelentkezhet – fejtette ki az RKI elnöke.

  • Kapcsolódó:

Az először Indiában felbukkant – B.1.617 jelű – vírusvariánsról elmondta, hogy „elvétve” Németországban is előfordul. Az sem teljesen biztos, hogy a B.1.617 gyorsabban terjed, mint a SARS-CoV-2 más változatai – tette hozzá Lothar Wieler, kiemelve, hogy az indiai járványhelyzet súlyosságához a többi között az is hozzájárult, hogy a kiterjedt szociális ellátórendszer hiányában a helyi hatóságok kénytelenek voltak lazítani a vírus terjedésének lassítását szolgáló korlátozásokat, különben az éhhalál fenyegetett volna. Számos kulturális eseményt, rendezvényt is megtartottak az ázsiai országban, és mindennek hatására széles tér nyílt a kórokozó terjedéséhez – mondta.

Az RKI csütörtöki adatai szerint Németországban az utóbbi 24 órában 24 736 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez csaknem húszszázalékos csökkenés az egy héttel korábbi 29 518-hoz képest. Az új esetekkel együtt 3 357 268 ember szervezetében mutatták ki a vírust. A legfontosabb járványügyi mutatóként számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriság – a megelőző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma – 154,90-re süllyedt az egy héttel korábbi 161,10-ről.

Ugyanakkor a Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 264-re emelkedett az egy héttel korábbi 259-ről. Az új halálesetekkel 82 544-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.

A nagyobb vakcinaszállítmányok érkezésével Horvátországban és Szlovéniában is felgyorsítják a koronavírus elleni oltási kampányt – írta a helyi sajtó csütörtökön.

A tervek szerint májustól hetente 300 ezer adag oltóanyag érkezik Horvátországba. Vili Beros egészségügyi miniszter a kormány csütörtöki ülésén bejelentette: májustól a hét minden napján, 12 órában oltanak majd.

A jövő héttől Szlovéniában az oltópontokon megkétszerezik, de lesz, ahol megháromszorozzák az oltandók számát, a kampányba pedig bekapcsolódik a katonaság és a polgári védelem is. Ljubljana további enyhítéseket is bejelentett. Hétfőtől egyes régiókban, ahol jobb a járványhelyzet, csökkentik az üzletekben az egy főre jutó négyzetméterek számát, valamint szigorú járványügyi intézkedések mellett engedélyezik a vendéglátóhelyek belső helyiségeinek használatát is.

Forrás: MTI/Kitekintő

Friss hírek