Meg se kottyant a 774 milliós veszteség az UBS-nek

A svájci székhelyű UBS bank ma tette közzé negyedéves eredményszámait, ami most az Archegos Capital nemrég bekövetkezett összeomlása miatt volt különösen érdekes.

Az UBS ugyan összességében növekedést ért el mind az árbevétel, mind a profit tekintetében, de a befektetők inkább arra a 774 millió dolláros veszteségre voltak kíváncsiak, amit az Archegos miatt szenvedett el a cég.

A bank közölte, hogy a globális befektetési szolgáltatásokból származó bevétele 27%-kal csökkent az incidens miatt, de ezzel nem volt egyedül a piacon, további befektetési bankok, köztük leginkább a Credit Suisse is megégették magukat. Utóbbi cég összesített vesztesége legalább 4,7 milliárd dollár lett (egyes hírek 5,5 milliárdos veszteségről is szólnak).

Ralph Hamers, a UBS vezérigazgatója megígérte, hogy részletes felülvizsgálatot végeznek el a cég kockázatmenedzselési folyamatai terén a veszteség miatt, hozzátéve: “Mindannyian nagyon csalódottak vagyunk és komolyan vesszük az ügyet.”

A történteket így összegezte: “A befektetési bankunk teljes egészében fel tudta szívni ezt a veszteséget, és még így is 13%-os tőkearányos nyereséget értünk el – ami azonban 30% felett lett volna, ha nincs ez az incidens.”

Ezen túlmenően az első negyedéves eredmények meggyőzően alakultak, a működési bevétel 8,71 milliárd dollárra emelkedett 2021 első negyedévében az előző évi 7,93 milliárd dollárról, az adózás előtti működési profit pedig 2,3 milliárd dollárra nőtt az előző év első negyedévében elért 2 milliárd után.

Az egy részvényre jutó eredmény (EPS) ennek megfelelően 0,49 dollárra nőtt az egy évvel ezelőtti 0,43 dollárról és meghaladta a 0,47 dollárról szóló elemzői konszenzust is.

A teljes cikk angol nyelven a Capital.com oldalán olvasható.

Próbálja ki a tőzsdei kereskedést a Capital.com-nál!
A regisztrációs felület ide kattintva érhető el.  
Kockázati figyelmeztetés
Az ezzel a szolgáltatóval CFD-kereskedelmet folytató lakossági befektetők 78,77%-a veszteséget szenved. Gondolja át, hogy megéri-e megkockáztatnia a veszteséget. A különbözeti (CFD) ügyletekkel folytatott kereskedés kockázatos, és adott esetben a befektetett tőke teljes egészét is elveszítheti. A lehetséges veszteség nagysága a letét összegére korlátozódik.
A határidős OTC-instrumentumokkal végzett tranzakciók kockázatosak, és nemcsak nyereséget, hanem veszteségeket is eredményezhetnek. A múltbeli nyereség nem garantálja a jövőbeli nyereséget. Vegye igénybe a Capital.com képzési szolgáltatásait a kockázatok megértéséhez, még mielőtt kereskedni kezdene.
A Capital Com (UK) Limited egy Angliában és Walesben 10506220 cégjegyzékszám alatt bejegyzett társaság. A vállalat tevékenységét a brit pénzügyi felügyelet, a Financial Conduct Authority (FCA) engedélyezte és szabályozza 793714-es regisztrációs szám alatt.
A Capital Com SV Investments Limited egy HE 354252 cégjegyzékszám alatt bejegyzett ciprusi társaság. A vállalat a Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdebizottság (CySEC) 319/17 szám alatt kibocsátott engedélye alapján és szabályozásának megfelelően folytatja tevékenységét. Capital Com SV Investments Limited, cégjegyzékszám: 354252, bejegyzett cím: 28 Octovriou 237, Lophitis Business Center II, 6. emelet, 3035, Limassol, Ciprus.

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »