Rekord koronavírus számok Ukrajnában

Ukrajnában tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése, péntekre minden korábbinál több, csaknem húszezer új beteget jegyeztek fel, és már három egymást követő napon – újabb és újabb csúcsot döntve – regisztráltak négyszáz fölötti elhunytat.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 19 893 új esettel 1 711 630-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Ez mintegy 2300-zal több a megelőző napinál, és a járvány tavaly márciusi kitörése óta az eddigi legmagasabb napi növekmény. A korábbi csúcs 18 132 volt március 25-én. Az elhunytaké 433-mal 33 679-ra emelkedett. A megelőző napon 421-en, az azelőttin pedig 407-en haltak meg. Eddig 1 333 370-en gyógyultak meg, az aktív betegek száma viszont több mint kilencezerrel 344 581-re emelkedett.

Kórházba az elmúlt napban megint kimagaslóan sok, 5040 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, számuk már harmadik napja haladja meg az ötezret. A legtöbb új beteget, 1668-at ezúttal a nyugati országrészben lévő Lviv megyéből jelentették.

Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter napi tájékoztatóján közölte, hogy a kórházi helyzet az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben a legrosszabb, ahol az oxigénellátást biztosító berendezéssel felszerelt ágyak 84 százaléka foglalt. Hozzátette, hogy szintén „feszült” a helyzet a nyugati országrészben lévő Zsitomir és Lviv megyékben, továbbá a déli Mikolajiv megyében, valamennyi régióban ez a mutató 70 százalék körüli. Ismételten emlékeztetett arra, hogy Ukrajnában már megjelentek a koronavírus brit és dél-afrikai mutáció, amelyek jóval veszélyesebbek.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál pénteki jelentése szerint Sztepanov egy tévéműsorban nyilatkozva cáfolta azt a sajtóban elterjedt hírt, amely szerint kijárási tilalmat készülnének bevezetni. Hangsúlyozta, hogy ez jogilag csak úgy lehetséges, ha rendkívüli állapotot hirdetnek ki az országban. Hozzátette, hogy az adaptív, azaz régiónként eltérő szabályozású karantén szerinte megfelelően hatékony a fertőzés terjedésének megfékezésére.

Dmitro Kuleba külügyminiszter közben egy lapinterjúban kifejtette, hogy szerinte a nemzetközi turisztikai utazások addig nem indulnak újra teljes körűen, amíg nem oltják be mindenhol a teljes lakosságot. Szavai szerint az ukrán diplomácia viszont keményen dolgozik, folyamatos párbeszédet folytat az Európai Unióval annak érdekében, hogy „az új utazási feltételek a lehető legkönnyebben elérhetőek legyenek” az ukránok számára. Ezen felül dolgoznak azon is, hogy a „baráti országoktól” Ukrajna kapjon még koronavírus elleni oltóanyagot, ebben leginkább Lengyelország segítségére számítanak.

Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint eddig 267 833-an kapták meg az oltást Ukrajnában, közülük 19 097-en csütörtökön. Jelenleg még csak egyfajta oltóanyaggal, az AstraZeneca licence alapján Indiában Covishield néven gyártott vakcinával oltanak.

  • Kapcsolódó:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »