Ukrajnában is indul az oltási kampány

Szerda reggel útnak indították Kijevből az első koronavírus elleni vakcinákat Ukrajna különböző régióiba, és a nap folyamán megkezdődik az oltási kampány – jelentette be napi tájékoztatóján Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter.

Az első oltóanyag-szállítmány kedden érkezett meg repülővel a kijevi Boriszpil repülőtérre Indiából. Az AstraZeneca licence alapján az indiai Serum Institute vállalat által, Covishield elnevezés alatt gyártott félmillió dózis vakcináról van szó, amelyet Ukrajna vásárolt.

Korábban a kormány azt tervezte, hogy a COVAX nemzetközi kezdeményezésen keresztül már jóváhagyott 117 ezer Pfizer-vakcinával kezdik meg az oltási kampányt, ám ez a szállítmány még nem érkezett meg. A Pfizer oltóanyagát emellett csak kedden jegyezték be az országban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A hivatalosan közölt adatok szerint szerdára az azonosított fertőzöttek száma 5850-nel 1 317 694-re, az elhunytaké pedig 152-vel 25 461-re emelkedett az országban. Az új betegek száma csaknem 1700-zal lett több az előző napinál. Eddig 1 155 422-en gyógyultak meg, közülük előző nap mintegy 3,6 ezren, az aktív betegek száma így több mint kétezerrel 136 811-re nőtt. Az elmúlt napban kimagaslóan sok, 3049 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba, több mint két és félszer annyian, mint a megelőző napon.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Ma nyitnak az üzletek és teraszok Angliában

A hétfőn életbe lépett második átfogó enyhítési intézkedés értelmében kinyithatnak a nem alapvető közszükségleti cikkeket árusító üzletek és a belföldi turizmus is megindulhat. Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 270 ezer Nagy-Britanniában - ez az adat január végén még 2 millió feletti volt.

Read More »