Rekordnyereséget hozott a járvány az Amazonnak

Rekordnagyságú bevételt és nyereséget ért el az Amazon, a világ legnagyobb internetes kiskereskedelmi vállalata a tavalyi negyedik negyedévben, mivel az év végi ünnepi bevásárlás mellett a koronavírus-járvány miatt is jelentősen nőtt a forgalma.

A seattle-i központú Amazon a keddi tőzsdezárás után nyilvánosságra hozott gyorsjelentésében közölte, hogy nettó árbevétele éves összevetésben 43,6 százalékkal 125,55 milliárd dollárra emelkedett október-decemberben, míg működési költségei 42 százalékkal 118,68 milliárd dollárra ugrottak. A nyereség 121 százalékkal 7 milliárd 222 millió dollárra kúszott fel, az egy részvényre jutó nyereség hígított értéke pedig 6,47 dollárról 14,09 dollárra nőtt. Elemzők 119,8 milliárd dolláros bevétel mellett részvényenként 7,20 dollár nyereségre számítottak.

Tavaly október-decemberben az Amazon már a harmadik egymást követő negyedévben termelt rekordnyereséget, bevételei pedig először haladták meg a százmilliárd dollárt.

Az Amazon nettó árbevétele a tavalyi év egészében 37,62 százalékkal, 386 milliárd 64 millió dollárra nőtt. A nettó nyereség 21 milliárd 331 millió dollárt tett ki, ami 84 százalékkal haladja az egy évvel korábbi 11,58 milliárd dollárt. Az egy részvényre jutó higított nyereség 41,83 dollár volt, míg egy évvel korábban 23,01 dollárra rúgott.

Az Amazon első könyvesboltja, kép forrása: Amazon

Sokkal több az online rendelés a járvány miatt

A koronavírus-járvány kirobbanása óta a fogyasztók egyre gyakrabban rendelnek az Amazonon otthoni szállításra alapvető termékeket és egészségügyi árucikkeket is. Miközben a fizikai valóságban létező üzletek jórészt hosszú hónapokra bezártak, az Amazon több mint 400 ezer új munkavállalót vett fel, hogy ki tudja elégíteni a megrendeléseket.

Az Amazon Web Services (AWS), a vállalatóriás által kínált biztonságos felhőszolgáltatás-platform október-decemberben az elemzői várakozásoknál valamivel gyengébben teljesített. Jóllehet épp a tavalyi negyedik negyedévben jelentették be egy sor fontos együttműködési megállapodás megkötését – például a BMW német autógyártóval, a ViacomCBS-szel, a világ egyik vezető szórakoztatóipari és médiavállalkozásával és egyéb cégekkel -, a bevételek 12,7 milliárd dollárra rúgtak, míg elemzők 11,8 milliárdot vártak.

A New York-i elektronikus tőzsdén, a Nasdaqon 3380 dolláron, 1,11 százalékos pluszban zártak az Amazon-részvények, ami több mint 66 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet. A vállalat piaci tőkeértéke 1700 milliárd dollárra rúg. Az utóbbi 52 hét alatt 1626,03 és 3552,25 dollár között mozgott az árfolyam. A tőzsdezárás utáni elektronikus kerekedésben 0,7-0,8 százalékos pluszban forogtak a részvények a vártnál jobb eredmények hírére.

Jeff Bezos megvált vezérigazgatói tisztségétől

A gyorsjelentés közzétételével egy időben jelentették be, hogy Jeff Bezos idén a harmadik negyedévben távozik az Amazon vezérigazgatói tisztségéből és az igazgatótanács elnöke lesz. Bezos – aki egyébként a világ egyik leggazdagabb embere – több időt és energiát akar fordítani filantróp tevékenységre, Blue Origin nevű űripari vállalatára és a tulajdonában álló Washington Post című napilapra. A vezérigazgatói posztot Andy Jassy, a felhőszolgáltatási divízió vezetője veszi át. Jassy 1997-ben csatlakozott az Amazonhoz mint marketing igazgató.

A legnagyobb technológiai vállalatok alapítói közül Jeff Bezos az utolsók között vált meg a vezérigazgatói tisztségtől. A Google társalapítói, Larry Page és Sergey Brin 2019-ben, az Oracle esetében Larry Ellison pedig 2014-ben hagyott fel a a mindennapos ügyvezetési feladatokkal. Bill Gates 2000-ig volt a Microsoft vezérigazgatója, de 2008-ig részt vett a napi munkában, 2014-ig pedig már csak az elnöki feladatokat látta el. Gates tavaly végleg elhagyta a Microsoft igazgatótanácsát, hogy jótékonysági munkájára összpontosíthasson.

Forrás: MTI

Friss hírek

Stagfláció várhat a britekre

Hét hónapja nem mért mélypontra süllyedtek, jóllehet továbbra is élénkülést mutatnak a brit gazdaság aktivitásának csütörtökön ismertetett előzetes szeptemberi jelzőszámai. A tizenkét havi fogyasztói infláció emellett a múlt hónapban 3,2 százalékra gyorsult - soha nem mértek még ilyen hirtelen ugrást.

Read More »

30 millió lakás áll üresen Kínában

Kína ingatlanpiacát évek óta túlkínálat jellemzi, az ingatlanfejlesztők csak építenek és építenek, akkor is, ha éppen nincs kereslet a lakásokra. Ennek köszönhetően mára közel 30 millióra nőtt azoknak a lakásoknak a száma, amelyek eladatlanul, üresen állnak.

Read More »