Nem okozott meglepetést az amerikai GDP-adat

Az elemzői várakozásokkal megegyezően nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye a tavalyi negyedik negyedévben, ám az év egészében 74 éves nem látott mértékben, 3,5 százalékkal csökkent a hazai össztermék.

Az amerikai gazdaság a második világháború vége óta a legsúlyosabb válságát élte át tavaly a tíz hónapja kirobbant, és az egész világot letaglózó koronavírus-járvány és az annak terjedését fékező szigorú intézkedések hatására. A mély recesszió több tízmillió amerikait fosztott meg a megélhetést biztosító munkahelyétől, és az idei  gazdasági kilátások még mindig borúsak.

A kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete által csütörtökön közölt első becslés szerint az Egyesült Államok bruttó hazai terméke (GDP) szezonális kiigazítással számolva 4,0 százalékos évesített ütemben bővült október-decemberben a harmadik negyedévben mért rekordnagyságú, 33,4 százalékos növekedés után. Egy évvel korábban, 2019 október-decemberében – a koronavírus-járvány robbanásszerű elterjedését megelőző utolsó „békebeli” negyedévben – 2,4 százalékkal nőtt a gazdaság.

Tavaly október-decemberben az export, a vállalatok állóeszköz-befektetései, a háztartások fogyasztása, kiadásai, az ingatlanpiaci beruházások és a magánszektor készletbefektetései húzták felfelé a reál GDP-t, ezek hatását részben kioltotta a kormányzati kiadások csökkenése és az import alakulása.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A koronavírus-járvány példátlanul hosszú, 11 évig tartó expanziónak vetett véget, amikor is átlagosan 2 százalékos ütemben nőtt az amerikai gazdaság. A tavalyi első negyedévben 5,0 százalékos, a másodikban pedig 31,4 százalékos évesített ütemben csökkent a hazai össztermék, majd ismét növekedési pályára állt a gazdaság.

A 2020-as év egészében az előző évhez képest 3,5 százalékkal csökkent az Egyesült Államok reál GDP-je, míg 2019-ben 2,2 százalékkal, 2018-ben pedig még 3,0 százalékkal nőtt.

Az adatok szélesebb körére támaszkodó második becslést február 25-én hozza majd nyilvánosságra az amerikai kereskedelmi minisztérium.

Forrás: MTI / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »