Megvannak a közgazdász ötletverseny győztesei (x)

Egy tüsszentésre az összeomlástól? Az Oeconomus és a MPhackS az egyetemi hallgatókra bízta a kérdés megválaszolását.

November 17-én álltak online rajthoz az OecoForum közgazdász ötletverseny indulói, akiknek egy pár órás verseny alatt egy mini kutatást kellett elvégezniük a megjelölt témák egyikében. Minden felsőoktatási hallgató nevezhetett, aki kellő ambícióval rendelkezik a koronavírus válság okozta gazdasági kihívások leküzdését és a talpraállás leghatékonyabb megvalósítását illetően.

A 8 órás időkeret alatt a BA hallgatóknak a megadott témákból egyet, míg az MA hallgatóknak kettőt kellett kidolgoznia, ez a különbségtétel természetesen a díjazás tekintetében is megnyilvánult, a BA kategória győztese 150.000 Ft-os, az MA kategória győztese pedig 200.000 Ft-os pénzjutalomnak örülhetett a verseny végén. Minden pályamű határidőre célba ért, és mindegyik megfelelt a zsűri alapvető szakmai elvárásainak. A dobogós helyezettek megválasztásakor azonban a tartalom mellett a külalak is elbírálásra került.

A beérkezett pályaművek között a Magyarországgal kapcsolatos hatásokat feldolgozó megoldások domináltak, ami arra enged következtetni, hogy a hallgatók aktív fogyasztói a hazai gazdaságpolitikai történéseknek, és innovatív megoldásaikkal részt kívánnak venni a döntéshozatalban.

Ez a konklúzió különösen jól szolgálja az Oeconomus azon célkitűzését, mely a fiatal tehetségek szakmai támogatására irányul, hiszen a versennyel lehetőség nyílt a potenciális közgazdásztanoncokkal való jövőbeni együttműködésre.

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatói munkájukkal a magyar gazdasági növekedés érdekében a gazdaságtudomány és más kapcsolódó tudományágak képviselőinek pártolását, képzését, továbbképzésük támogatását, az oktatás fejlesztését, és az ismeretterjesztést tűzték ki célul.

“Nagyon örülünk a beérkezett munkáknak és különösképpen a vizualizációknak. Tényleg nagyon jó infografikák születtek, mind tartalmi mind technikai szempontból, így a dobogós helyezetteknél szoros pontozás született!” – mondta Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető kutatója.

A győztesekről

Az alapképzés, azaz BA kategória nyertese Veréb Fanni, a Semmelweis Egyetem végzős orvostanhallgatója lett, aki emellett elsőéves a Budapesti Corvinus Egyetem pénzügy és számvitel szakán is. Veréb Fanni a koronavírus-járvány tavaszi hullámának idején hozott magyarországi gazdaságvédelmi intézkedésekről készített összefoglalót.

A mesterképzés, azaz MA kategória nyertese Ferenczi Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem másodéves mesterképzéses hallgatója lett, választott témái a következők voltak: „A koronavírus-járvány hatása a külföldi közvetlen tőkebefektetésekre” és „Magyarország gazdaságvédelmi intézkedései a koronavírus-járvány idején”.

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »