Putyin elrendelte a széles körű oltás megkezdését

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán utasítást adott a koronavírus elleni vakcina széles körű alkalmazásának jövő heti megkezdésére; első körben az orvosok és a tanárok kapnák meg a védőoltást.

„Ha úgy gondolja, hogy elérkeztünk ehhez a lépéshez, akkor arra kérném önt: úgy szervezze meg a munkát, hogy a következő hét végén már meg tudjuk kezdeni a vakcinációt” – mondta az elnök Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettesnek egy videokonferencia keretében.

Putyin elmondta, hogy már több mint kétmillió adag Szputnyik V típusú vakcina áll rendelkezésre, amely lehetőséget ad – „ha nem is a tömeges, de a széles körű” – védőoltásra, az előzetes terveknek megfelelően elősorban két rizikócsoport, az orvosok és a tanárok körében.

Megértését fejezte ki Golikovának azzal kapcsolatban, hogy a járványellenes védekezésért felelős miniszterelnök-helyettes óvatos a kezdés pontos határidejének meghatározásával, de – mint mondta – tudomása van arról, hogy az ipar és az egészségügyi hálózat egészében véve kész megtenni ezt „az első lépést”. Közölte, hogy a jövő héten újabb jelentést vár tőle a vakcináció előkészítéséről.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »