Nagyot ment a kanadai gazdaság a harmadik negyedévben

Rekordmértékben bővült a kanadai gazdaság a harmadik negyedévben, de így sem tudta ellensúlyozni a második negyedév gyászos teljesítményét.

A kanadai statisztikai hivatal kedden közölte, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 8,9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest július-szeptemberben, ami az adatok rögzítésének kezdete, azaz 1961 óta a leggyorsabb ütem. A reál GDP azonban így is 5,3 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakában mérttől.

Az első negyedévben 1,9 százalékkal, a másodikban pedig 11,3 százalékkal csökkent a GDP, így a kanadai gazdaság technikai recesszióba került a koronavírus-járvány következtében. A második negyedévben a nem létfontosságú termékeket gyártó vállalatok és szolgáltatások leállítása, a határok lezárása, valamint az utazási és idegenforgalmi korlátozások következtében meredeken visszaesett a háztartások fogyasztása, a vállalati beruházások és a külkereskedelmi forgalom.

A talpra állás azonban már májusban elkezdődött, így a harmadik negyedévben jelentős mértékben emelkedtek az ingatlanberuházások, a tartós javak fogyasztása és az export. A fellendülést támogatták a kedvező jelzáloghitel-kamatok, a járvány által sújtott vállalatok és háztartások kormányzati támogatása, valamint a nagy kereskedelmi partner országok gazdaságának növekedése.

Évesített ütemben Kanada hazai összterméke 40,5 százalékkal nőtt július-szeptemberben, ami jóval erősebb teljesítményt jelent a szomszédos Egyesült Államok 33,1 százalékához képest. Elemzők azonban még ennél is erősebb adatot, 47,6 százalékot vártak a második negyedévben mért 38,1 százalékos visszaesés után.

Forrás: MTI / Reuters

Friss hírek