Napokon belül döntenek az uniós költségvetésről és a helyreállítási alapról

Napokon belül meghozzák a források felszabadításához vezető döntést az Európai Unió következő hétéves költségvetése és a koronavírus-világjárvány hatásainak ellensúlyozását szolgáló helyreállítási alap ügyében – mondta a német külügyminiszter kedden Berlinben.

“Teljesen biztos vagyok abban, hogy a következő napokban a többéves pénzügyi keret és a helyreállítási alap ügyében is meghozzuk a döntéseket, amelyek révén hozzáférhető lesz a pénz” – mondta Heiko Maas az egyik legtekintélyesebb német közhasznú alapítvány, a Körber Alapítvány (Körber Stiftung) külpolitikai fórumán a német, a portugál és a szlovén európai uniós tanácsi elnökségi trió külügyminisztereinek részvételével tartott pódiumbeszélgetésen. Mint fogalmazott, az EU a járvány miatt olyan helyzetben van, amelyben “mindenkinek nagy felelősségtudatról kell tanúbizonyságot adnia”. A német soros elnökség azért dolgozik, hogy megszülessék a megállapodás, és az EU bebizonyítsa cselekvőképességét – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy nem lesz visszalépés az uniós források jogállamisági feltételekhez kötésének ügyében. Mint mondta, a jogállamisági mechanizmust “nem lehet visszacsinálni és kivenni a kompromisszumból”. Hozzátette: biztos abban, hogy a járvány révén kialakult “nyomás miatt lehetséges a megoldás a decemberi tanácsülésig”, vagyis az EU-s állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács december 10-én kezdődő, kétnaposra tervezett brüsszeli értekezletéig.

Kifejtette: egyetért szlovén kollégájával, Anze Logarral, aki a beszélgetésen kiemelte, hogy az uniós tagállamok azért csatlakoztak a közösséghez, mert közös értékeik vannak és ugyanazon “modell” alapján rendezik be életüket. Ez a modell a “liberális demokrácia” modellje, amely a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és a jog uralmának értékén alapul – mondta a német külügyminiszter. Aláhúzta, hogy valamennyi tagállamnak “ragaszkodnia kell ehhez a modellhez”. Hozzáfűzte: “nehéz tárgyalások” következnek még, amelyeket “nem viszünk ki a nyilvánosság elé, így nem is teszünk nyilvánosan javaslatokat”.

“Megoldásra van szükségünk, méghozzá hamarosan, amilyen gyorsan csak lehet, és meggyőződésem, hogy mindenki tudatában van a felelősségének, és hozzájárul a megoldás kidolgozásához a következő napokban” – összegezte Maas.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Augusto Santos Silva, az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét Németország után, januártól betöltő Portugália külügyminisztere aláhúzta, hogy német kollégájának derűlátását osztva ugyancsak arra számít, hogy az Európai Tanács decemberi üléséig sikerül megoldást találni a hétéves költségvetés és a helyreállítási alap ügyére, és mindenekelőtt Angela Merkel kancellár tudásában, tapasztalataiban bízik. Kifejtette: úgy látja, hogy Magyarországnak és Lengyelországnak két ponton vannak fenntartásai; az egyik a jogbiztonság az uniós források felhasználásának folyamatában, a másik pedig a nemzeti szuverenitás tisztelete. Hangsúlyozta, hogy mindkét ügyben lehetséges kidolgozni egy mindenki számára elfogadható megoldást.

A magyar és a lengyel kormány november 16-án jelezte, hogy a jogállamisági mechanizmus miatt nem lát lehetőséget az uniós költségvetés és a helyreállítási alap elfogadására.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek