Trump még a távozása előtt véglegesítené az alaszkai olajbizniszt

A Trump-adminisztráció hétfőn bejelentette, hogy hivatalosan is megkezdi Alaszka északi-sarki területeinek bérbeadását az olajipari vállalatoknak.

Az amerikai kormány tervei között rágóta szerepel, hogy engedélyezi a gáz- és olajkitermelést a fent említett térségben – ahol nem mellesleg a Nemzeti Sarkvidéki Vadmenedék is található -, azonban ez mindeddig nem jött össze. Donald Trumpot azonban szorítja az idő, ezért mindenképp szerette volna még Joe Biden január 20-ai beiktatása előtt keresztülvinni a tervet. A hétfői bejelentéssel ez úgy tűnik, sikerülhet, ugyanis ezáltal a tényleges szerződés-kötések éppen a beiktatás körül válnak esedékessé, ami máris komoly kihívás elé állítja majd az új vezetést, lévén Biden mindig is ellenezte a terület olajcégeknek történő átengedését.

A Szövetségi Nyilvántartás által hétfőn közzétett dokumentum arra hívja fel az érintett vállalatok figyelmét, hogy mostantól lehet pályázni a Jeges-tenger partja mentén található Vadmenedék mintegy 1,5 millió hektárjának bérleti jogaira.

Noha a Trump-kormány várhatóan nem fogja tudni megfelelőképpen előkészíteni a terveket – és hatalomra kerülése után Biden biztosan megpróbálja majd elkaszálni azokat -, a tét mégiscsak egy hatalmas kiterjedésű természetvédelmi terület, az Egyesült Államok egyik legtávolabbi és legtisztább részének jövője; karibuk, jegesmedvék és más védett állatok otthona.

Az amerikai olajcégeket tömörítő szervezet a bejelentés után közölte, hogy üdvözlik a lépést, amely – mint írták – „már régóta esedékes volt, jól fizető munkahelyeket teremt, továbbá új bevételi forrást biztosít az állam számára, ezért az alaszkaiak többsége támogatja”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: The New York Times / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »