Alaszkában egyelőre a jegesmedvék állnak nyerésre az olajlobbival szemben

Egy alaszkai szövetségi bíró pénteken felfüggesztette Donald Trump elnök rendeletét az olaj-, és gázkitermelés engedélyezésére az Északi-Jeges-tenger térségében és visszaállította az előző elnök, Barack Obama által életbe léptetett tiltást – számolt be a hírről szombaton az amerikai sajtó.

Sharon Gleason bíró szerint Donald Trump túlterjeszkedett a hatáskörén, amikor engedélyezte a part menti kitermelést az Északi-Jeges-tenger nagy térségeiben és az Atlanti-óceán mintegy tucatnyi vízalatti kanyonjában. Döntése érvelésében a bíró hangsúlyozta:

Barack Obama olaj-, és gázkitermelésre vonatkozó, 2015-ben és 2016-ban hozott elnöki rendeleteinek megfogalmazása azt jelzi, hogy az előző elnök korlátlan időre terjesztette ki a tiltást, következésképpen csakis a kongresszus vonhatja vissza ezeket.

A bíró leszögezte, hogy Barack Obama tiltást kimondó rendeletei érvényben maradnak mindaddig, amíg a kongresszus másként nem dönt.

Donald Trump 2017 áprilisában vonta vissza elnöki rendelettel elődje két rendelkezését. Obama összesen 15 ezer 377 négyzetkilométeres területet nyilvánított  védetté, a tengeri emlősök, a mélytengeri korallok, értékes halpopulációk és cetek, és nem utolsó sorban alaszkai őslakosok településeinek megóvása érdekében.

A Trump-kormányzat nemcsak Alaszkánál, hanem az Egyesült Államok más part menti vidékein is szorgalmazza az offshore-kitermelések megindítását – ám miközben több part menti tagállam ellenzi a kitermelést, az alaszkai politikai vezetők körében a terv széleskörű támogatást élvezett, a helyi politikusok ettől remélték a gazdaság motorjának újraindítását.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Alaszkából indul a kínai-amerikai gigaüzlet

Mike Pompeo beállt az amerikai olajlobbi mögé

A Trump-rendelet ellen pert indító Biológiai Sokszínűség Központja nevű szervezet ügyvédje, Kristen Monsell szombaton közleményben üdvözölte az alaszkai bírói döntést.

„Nagy győzelem ez az Északi-sarkvidék, a jegesmedvéi, a vadvilága és ott élő közösségei számára. A törvénynek megfelelő és földgolyónk javát szolgáló abszolút helyes döntés volt” – fogalmazott az ügyvédnő.

Erik Milito, az olaj-és gázipar kereskedelmi szövetsége, az Amerikai Olajintézet munkatársa a The Wall Street Journal című lapnak adott nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a döntés az amerikai energiapolitika és a jövőbeni energiatermelés központi fontosságú térségét érinti. Az amerikai belügyminisztérium szóvivője a The Wall Street Journal megkeresésére azt közölte: folyamatban lévő vitás kérdéseket a tárca nem kommentál.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »