Koronavírus: működik a kínai szigor

Kína szigorú módszere, miszerint már a fertőzés első jelei esetén azonnal vesztegzárat rendelnek el és tömegesen tesztelik a lakosságot, létfontosságú a koronavírus-járvány elleni védekezésben elért sikere szempontjából, lehetővé téve az ország gazdaságának gyors talpra állását – állítják kínai tisztviselők.

A rendkívül kifinomult stratégia – amit esetenként még a kitalálói is “túlzónak” neveznek – egyedülálló a világ nagy gazdaságainak körében egy olyan időszakban, amikor az európai országok és az Egyesült Államok az új esetek masszív hullámával küzd, mégpedig gyakran kaotikus politikai döntések közepette.

“Kína a legátfogóbb és legszigorúbb ellenőrzési és megelőzési intézkedéseket hozta a Covid-19-járvány kezdete óta” – mondta el Wang Wenbin, a külügyminisztérium szóvivője. “És a tények azt mutatják, hogy a korlátozásaink hatékonyak” – tette hozzá.

A program sikerét Kínában egyedülálló tényezők segítik, köztük az, hogy a Kommunista Párt szorosan ellenőrzi a társadalom és a mindennapi élet minden területét. A hatóságok például a kiterjedt megfigyelési hálózat segítségével akadálytalanul hozzáférnek a személyes adatokhoz – ennek nagy szerepe van a fertőzési láncok felkutatásában.

A kormány emellett pillanatok alatt “hadrendbe állította” a vállalkozásokat is, amelyek több tízmillió tesztet gyártanak, és szigorúan ellenőrzik az árképzést és terjesztést is. Ez például egy olyan kérdés, amely súlyosan hátráltatja a betegség megfékezésére irányuló erőfeszítéseket más országokban.

Mindezen intézkedéseknek köszönhetően Kína június óta mindössze 2382 új koronavírusos esetet jelentett.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Tömeges tesztelés profi szinten

Augusztusban Peking elrendelte az ország összes nagy kórházának, hogy kötelező tesztelniük, és kijelentette, hogy minden millió lakosra létre kell hozni egy tesztbázist, amelyek egyesével akár napi 30 000 tesztet is képesek elvégezni. Emellett a régióknak meg kell osztaniuk egymással az erőforrásaikat (ellentétben a járvány kezdetével, amikor több várost azzal vádoltak, hogy felszereléseket loptak el egymástól).

A rendszer – csakúgy, mint minden kínai kommunista tervezet – konkrét célok köré épül; a tesztelő csapatoknak képesnek kell lenniük arra, hogy hét napon belül mindenkit megvizsgáljanak a hozzájuk tartozó területen.

A tömeges vizsgálatok természetesen mindenki számára kötelezőek.

  • Egy példa a közelmúltból
Napokkal azután, hogy a múlt héten egy 17 éves lány pozitív koronavírus-tesztet produkált Nyugat-Kína egy távoli részén, az egészségügyi hatóságok elmondása alapján több mint 4,7 millió embert teszteltek a régióban. Amikor a lányt diagnosztizálták, a Hszincsiangban található Kasgar városában csaknem 70 napja nem jelentettek új esetet.

Forrás: Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

Közúton kinyíltak a magyar határok

A rendőrség közleménye szerint korlátozás nélkül utazhat Magyarországra állampolgárságtól függetlenül az, aki - a polgári légijárművel történő beutazást leszámítva - Horvátország, Ausztria, Románia, Szerbia, Szlovákia és Szlovénia területéről lép Magyarországra.

Read More »

Piaci körkép: ma is lefelé próbálkozik a DAX

Enyhe mínuszt mutatnak a főbb európai indexek szerdán, a kereskedés laposan kezdődött, de később ereszkedni kezdtek az árfolyamok. A Daimler a saját akkumulátorgyártás lehetőségeit vizsgálja, mivel a Daimler és a Farasis Energy által 2019-ben megkötött megállapodás akadozik.

Read More »