Újra beindult a pánikvásárlás Olaszországban

Olaszországban – a koronavírus-járvány miatti újabb korlátozások bejelentésére készülve – hétfőn 20 százalékkal megnövekedett a vásárlók száma az élelmiszerüzletekben – közölte a Coldiretti termelői szövetség, amely hazai termékek vásárlására szólította fel az olaszokat.

A Coldiretti közölte, hogy az emberek ismét nagy mennyiségben vettek tésztát, lisztet, rizst, cukrot és tojást, ahogyan ez a tavaszi korlátozások előtti napokban is történt. A felmérések szerint az élelmiszerek mellett a leginkább a hajfestékek és más fodrászati cikkek fogynak, mivel a nők a fodrászatok ismételt bezáratásával számolnak.

Az agrárszervezetek „patriotizmusra” szólították fel a vásárlókat a nemzeti termékek előnyben részesítésével. Hangsúlyozták, hogy a vendéglátásban egy hete bevezetett korlátozott nyitvatartással a mezőgazdaság máris egymilliárd eurós bevételtől esett el, hiszen az éttermek nem rendelnek termékeket. Az olasz termékek vásárlására kérték a kórházakat és a kaszárnyákat is.

Az éttermek, bárok, presszók tulajdonosai és dolgozói hétfőn Róma központi terén, a Piazza del Popolón demonstráltak a kormány szigorításai ellen „Most már elég” jelszóval. Azt hangoztatták, hogy a kormány a járvány miatti korlátozásokkal halálra ítélte őket. Elmondták, hogy tavasszal az ország érdekében bezártak, most viszont felkészültebb és szervezettebb lépéseket vártak. „Naponta négyszer fertőtlenítem az üzlethelyiséget, minden vendég után a székeket és az asztalokat is, miért veszélyesebb az éttermem az utasokkal tömött buszoknál?” – kérdezte egy vendéglős, hangoztatva, hogy bevétel nélkül vele együtt tíz dolgozója is utcára kerül. Egy presszó pincérnője hozzátette: nem a járványt, hanem Giuseppe Conte kormányát tartja felelősnek az ágazatot sújtó korlátozásokért: „Ha Conte éheztet, őt fogjuk megfőzni!” – jelentette ki.

A miniszterelnök a parlamentben vázolta az újabb szigorításokat, amelyeket várhatóan legkésőbb szerdáig jelent be. Október közepe óta ez lesz a negyedik intézkedéscsomag. A baloldali kormány a területi lezárást szorgalmazza, miközben a többségében jobbközép vezetésű tartományok nem engednek a gazdaság működésének fenntartásából. A vitában Sergio Mattarella államfő közvetít.

Conte a tervezett korlátozások között említette:

  • a járvány terjedésének üteme és a kórházak telítettsége miatt kritikus helyzetbe jutó tartományok lezárását vagy a régiók közötti mozgás korlátozását;
  • előrébb akarják hozni a kereskedelmi és a vendéglátóipari egységek jelenlegi, este hat és nyolc óra közötti zárását (a kereskedelmi központok hétvégi zárva tartásával);
  • a szeptember közepén újraindított oktatást az általános iskola utolsó évétől, tehát 13 éves kortól visszaállítanák online tanításra;
  • ötven százalékra csökkentenék a tömegközlekedési eszközök kihasználtságát, valamint bezárják a múzeumokat is.

A La Repubblica napilap azt írta, hogy este kilenctől országos éjszakai kijárási tilalmat is be akarnak vezetni.

Hétfői tájékoztatás szerint egy nap alatt több mint 22 ezer új fertőzöttet szűrtek ki a korábbinál sokkal kevesebb, 135 ezer vírusteszttel. A SARS-CoV-2 koronavírus okozta Covid-19-betegség szövődményeibe 233-an haltak bele, így a halottak száma átlépte a 39 ezret. Majdnem húszezren vannak kórházban, közülük több mint kétezren intenzív osztályon. A kormány korábban küszöbként a kétezer intenzíven kezelt Covid-19-beteget jelölte meg mint korlátot, amely után ismét országos zárást rendelhetnek el.

Alto Adige tartomány kormányzója bejelentette, hogy este nyolctól reggel ötig kijárási tilalmat léptet életbe. Bezárják a bárokat, éttermeket, üzleteket, kivételt az élelmiszerboltok valamint az alapvető cikkeket árusító üzletek jelentenek. Az oktatás minden szintjén visszaállítják az online tanítást. A korlátozások szerda éjféltől november 22-ig tartanak.

Forrás: MTI

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »