A világ milliárdosai csak nyertek a járvánnyal

Miközben a világ igyekszik összeszedni magát a koronavírus-járvány gazdasági utórengései közepette, a milliárdosok vagyonokat keresnek.

Az IMF előrejelzése szerint a globális gazdaság várhatóan 4,4 százalékkal zsugorodik az idei évben, ami negatív rekordnak számít a modern történelem során – és ami emberek millióit taszítja szegénységbe. Eközben a UBS által összeállított adatok szerint a világ milliárdosai gazdagabbak lettek 2019-hez képest.

Egyes szakértők úgy vélik, hogy a szupergazdagok utoljára 2009-ben, a pénzügyi világválság után voltak ilyen jó helyzetben. Akárcsak akkor, a válság – az összeomlás fenyegető árnyéka mellett – egyúttal befektetési lehetőségeket is jelent, és bizony vannak, akik ezt ki is használják.

Jeff Bezosnak, az Amazon vezérigazgatójának nettó vagyona 73 milliárd dollárral nőtt március közepe és szeptember közepe között. Ugyanebben az időszakban Mark Zuckerberg, a Facebook első embere, valamint Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezére szintén több mint 45 milliárd dollár nettó vagyon-növekedésről számolhattak be fejenként.

A teljes cikk angol nyelven olvasható a Financial Times oldalán.

Tovább olvasom →

 

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: Financial Times / Instagram

Friss hírek

30 nap haladékot kapott az Evergrande

A 305 milliárd dolláros hiteltartozást felhalmozott Evergrande csütörtökön elmulasztotta egyik dollárkötvénye kamatainak kifizetését, ezzel közelebb került egy esetleges törlesztési csődhöz. A nemfizetés napjától 30 napos türelmi időszak indult, ha ez alatt nincs megoldás, jöhet a csőd. 

Read More »