Egységessé válhatnak az utazási szabályok az EU-ban

Az uniós tagállamok jövő héten elfogadhatják a koronavírus-járvány terjedése érdekében bevezetett határátlépést szigorító tagállami intézkedések uniós összehangolását célzó, egységes utazási szabályokat rögzítő tervet – közölte a megbeszélések részleteit ismerő uniós diplomata szerdán Brüsszelben.

Az információ szerint az Európai Unió Tanácsának elnökségét december végéig betöltő Németország kompromisszumos javaslata támogatást élvezhet a tagállamok között, amely szerint a közösen kidolgozott, utazási szabályokat rögzítő térképen, azonos színnel – zöld, narancssárga vagy piros – jelölnék az egyes régiókat a vírusfertőzés intenzitásától függően.

Amennyiben a tagországok unió mellé rendelt nagykövetei péntekig megegyezésre jutnak a kérdésben, a tervezetet az európai ügyekért felelős miniszterek kedden, Luxembourgban tervezett tanácsülésükön elfogadhatják.

A közös európai járványtérkép kidolgozása és elfogadása során olyan kérdésekre kell megoldásokat találni, mint a vírusterjedés feltérképezésének összehangolt módszere vagy a közös adatelemzés – közölte a diplomata. Elmondta azt is, hogy a javaslat egyebek mellett nem írna elő semmilyen utazási korlátozást az alacsony fertőzési arányú zöld színnel jelölt régiókból érkező, tagországok közötti utazók számára.

A tagállamok azonban a narancssárgára vagy a pirosra színezett régiókból érkezők esetében saját szabályokat dolgozhatnak ki az utazási megkötésekre, illetve a karantén- és tesztkötelezettségre vonatkozóan. Kiszivárgott információk szerint az idénymunkások, az ingázó munkavállalók, a diplomaták, illetve az újságírók várhatóan mentességeket élveznek majd az utazást korlátozó intézkedések alól.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek