Putyin környezete és a katonai vezetés már megkapta a koronavírus-oltást

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden a novo-ogarjovói rezidencián fogadta az oroszajkúak érdekeinek nevében fellépő Ellenzéki Platform – az Életért elnevezésű ukrán párt vezetőjét, Viktor Medvedcsukot, ahol elmondta, hogy rokonságának és környezetének több tagja, valamint a védelmi minisztérium csaknem egész vezetése már beoltatta magát a Szputnyik V vakcinával. Medvedcsuk közölte, hogy a Krímben járva a feleségével és a gyerekével együtt ő is beadatta magának az injekciót.

Putyin a találkozón nem zárta ki annak lehetőségét, hogy Oroszország a „politikai nehézségek” dacára Covid-19 elleni vakcinát szállítson Ukrajnának. Mint mondta, ehhez arra lenne szükség, hogy az ukrán kormány ezt hivatalosan kérelmezze.

Az orosz elnök ezután, a parlamenti frakciók vezetőivel lefolytatott videokonferencián közölte, hogy a járványellenes védekezésért felelős Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes és Anna Popova tisztifőorvos, a fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője már beoltatta magát. A hivatalos tájékoztatás szerint maga Putyin ezt még nem tette meg. Az elnök ismételten azt mondta, hogy a járványhelyzet alakulásával kapcsolatban minden eshetőségre fel kell készülni.

A VCIOM állami közvélemény-kutató intézet kedden közölt felmérése szerint az oroszok 74 százaléka tart attól, hogy megfertőződik, vagy a hozzátartozói közül valaki elkapja a Covid-19 betegséget. Tizenegy százalékuk biztos benne, hogy ez be is következik majd.

A várakozások szerint a kimutatott fertőzések száma szerdán meghaladhatja a tavasszal mért rekordot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »