Madrid tiltakozása ellenére szigorítanak Spanyolországban

Péntek éjszakától annak ellenére szigorúbb járványügyi korlátozásokat vezetnek a spanyol fővárosban és kilenc környező városban, hogy az erről szóló miniszteri rendelet miatt a madridi tartományi autonóm kormány bírósághoz fordult.

Enrique Ruiz Escudero, a régió egészségügyi tanácsosa sajtótájékoztatóján ismertette, hogy a korlátozások este 22 órától lépnek életbe a tartomány azon városaiban, ahol százezer lakosonként legkevesebb ötszáz koronavírus-fertőzést jelentenek, az elvégzett tesztek több mint 10 százaléka pozitív lesz, valamint az intenzív osztályok telítettsége tartományi szinten meghaladja a 35 százalékot.

Az érintett városok: Madrid, Alcalá de Henares, Alcobendas, Alcorcón, Fuenlabrada, Getafe, Leganés, Torrejón de Ardoz, Móstoles és Parla. Területükön összesen mintegy 4,8 millióan élnek, vagyis a tartomány lakosságának mintegy 72 százaléka. A felsorolt városokba csak olyan meghatározott indokkal lehet be- illetve kijutni, mint például a munkavégzés, az oktatás vagy az orvosi ellátás. A kereskedelmi és vendéglátó egységek a befogadóképesség feléig fogadhatnak vásárlókat, vendégeket, továbbá rövidített nyitvatartással működhetnek.

A szabad mozgás korlátozásának bevezetését minden esetben bíróságnak kell jóváhagynia, így amíg ez nem születik meg, a hatóságok csupán tájékoztatnak az ellenőrzések során, de nem büntetnek.

Enrique Ruiz Escudero a korlátozásokat előíró miniszteri rendelet számos ellentmondására hívta fel a figyelmet: például arra, hogy a fővárosban található nemzetközi repülőtérre, illetve a vasútállomásokra nem terjednek ki a megszorítások, így külföldről gond nélkül be lehet utazni. Hozzátette: az elmúlt hónapokban többször kérték a központi kormányt a reptéri ellenőrzések szigorítására, eddig eredménytelenül.

Enrique López, a tartományi kormány igazságügyi tanácsosa bocsánatot kért a madridiaktól az elmúlt napokban kialakult bizonytalanság és „káosz” miatt, hangsúlyozva, hogy ha rajtuk múlt volna, átmeneti felkészülési időt biztosítanak a korlátozások bevezetésére. A központi kormány „beavatkozott a tartomány hatáskörébe” – jegyezte meg.

Beszámolt róla, hogy pénteken fellebbezést nyújtottak be az illetékes központi büntetőbírósághoz a korlátozásokat elrendelő jogszabály ellen, kérve annak felfüggesztését. Mint hangsúlyozta, a régió vezetése a rendelkezést semmisnek tartja, mert a tartományközi tanács nem konszenzussal fogadta el, ám amíg a bíróság nem tisztázza a helyzetet, „nem tehetnek mást”, mint engedelmeskednek a jogszabálynak.

A politikus kifejtette: az autonóm kormány másfél hete bevezetett részleges járványügyi korlátozásait hatékonyabbnak tartja mint a központi kormány általános rendelkezéseit, amelyek ráadásul jelentős mértékű kárt okoznak a térség gazdaságának. Mindkét tanácsos azt kérte a madridiaktól, hogy a körülményektől függetlenül tartsák be az érvénybe lépő szabályokat.

  • Előzmények
A szocialista spanyol központi kormány és a konzervatív madridi autonóm kormány szeptember 21-én állapodott meg arról, hogy közös járványügyi munkacsoport felállításával keresi a megoldást az ország többi régiójához képest kiugró esetszámokat mutató térségben. Miután a központi kormány nem tartotta elég szigorúnak és hatékonynak a helyi vezetés által elfogadott intézkedéseket, javaslatot tett egységes járványügyi kritériumok alkalmazására a százezer lakos feletti városokban. A javaslatot a 17 tartomány és két észak-afrikai exlávé közül 13 támogatta, egy tartózkodott, öten pedig elutasították a tartományközi egészségügyi tanács szerdai ülésén. A madridi autonóm kormány szerint a tanács működési szabályzata konszenzushoz köti a döntések elfogadását, így az jogilag érvénytelen. Az elfogadott rendelkezés jelenleg kizárólag a madridi régiót érinti. Az szaktárca adatai szerint az országban regisztrált esetek negyven százalékát itt szűrik ki.

Immár egymillió embert érintenek a korlátozások a madridi tartományban

A korlátozások ellen tüntettek a madridi autonóm régióban

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »