Menekültválság: folytatódik a lampedusai káosz

Az olasz kormány és Európa helyett az időjárás szabályozza a migránsok érkezését Nello Musumeci szicíliai kormányzó szerint, aki hétfőn közösségi oldalán közölte, hogy ismét több mint ezerkétszázan szoronganak Lampedusa alig kétszáz fős regisztrációs központjában.

Vasárnap óránként érkeztek az emberekkel teli csónakok Lampedusára, ahol huszonnégy óra alatt huszonhat vízi jármű kötött ki, majdnem kivétel nélkül gazdasági bevándorlónak számító tunéziai férfiakkal. A sziget kevesebb mint kétszáz fős hot spot-jában jelenleg 1256-an vannak. A regisztrációs központot utoljára szeptember második hetében ürítették ki, amikor majdnem ugyanennyi személyt két karanténhajóra helyeztek át.

“Az érkezéseket az időjárásra, nem a politikára bízzák. Rossz időben kevesebben jönnek, jó időben szünet nélküli a migráció” – írta közösségi oldalára a Lampedusa felett is hatáskörrel bíró szicíliai kormányzó. Szavai szerint “mintha az önerőből a tengeren átkelő csónakok nem lennének elegendőek, a karanténhajók tele vannak a civilhajók szállította bevándorlókkal is”. Szorgalmazta, hogy a civilhajókkal érkezőket más európai kikötőkbe vigyék tovább.

A politikus úgy vélte, igaza volt, amikor augusztusban elrendelte a szicíliai kikötők lezárását, mivel az utóbbi hetekben ismételten kiderült, hogy “Európa elfordítja tekintetét a Földközi-tengerről és Szicíliáról, az olasz kormány pedig inkább a szicíliaiak megválasztotta kormányzóval vitázik cselekvés helyett”. Nello Musumeci arra utalt, hogy a kormány hatályon kívül helyezte a kormányzó rendelkezéseit.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A szicíliai vezető szerint az ellenőrizetlen migráció a járványhelyzetet is súlyosbítja. Példaként említette a szicíliai Palermóban pénteken kikötött Open Arms civilhajót, amelyen a hetvenhat bevándorlóból hatvanan bizonyultak koronavírus-pozitívnak.

“Az Európai Unió ezt vegye figyelembe, amikor szerdán bejelenti a menekültügyi reformot” – jelentette ki Musumeci.

A Sea-Eye német szervezet Alan Kurdi hajója 133 emberrel a fedélzetén kikötésre vár Lampedusában. Az olasz parti őrség egyenlőre nem adott engedélyt, hangoztatva, hogy a német hatóságok visszajelzésére várnak. Ezzel egy időben az olasz hatóságok lefoglalták a néhány napja kikötött Sea-Watch 4 hajót. A Rhapsody nevű karanténhajón eddig elszigetelt kilencszáz embert hétfőtől szállítják a szicíliai Porto Empedocléba. A hajó utána ismét Lampedusa felé veszi útját, és felveszi a migránstáborban lévők egy részét.

A La Repubblica olasz napilap értesülése szerint megkezdődik a tunéziai bevándorlók visszaszállítása. Júliusban hetente két repülőjárattal negyven-negyven tunéziait szállítottak vissza hazájukba, számukat most havi több mint félezerre emelik. Az újság megjegyezte, hogy az Európai Bizottság menekültügyi reformjától Róma nemcsak a menedékkérők esetleges elosztását várja, hanem a közös európai visszatoloncolási rendszer elindítását is.

Az uniós reform miatt fellángolt a menekültügyi vita Olaszországban

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás