Belpolitikai vitához vezetett Izraelben az ukrajnai határzár

Az ultraortodoxok a Benjámin Netanjahu miniszterelnök vezette politikai tömb elhagyásával fenyegetőznek Izraelben, mert az ország koronavírus-felelőse azt kérte a járvány megfékezése érdekében, hogy tartsák távol őket Ukrajnától a zsidó újévkor hagyományos umani zarándoklat idején – jelentette a helyi média.

Az ukrajnai kormány döntése a külföldiek távol tartásáról csak péntek éjfélkor lép életbe, de az Uman városba tartó izraeli ultraortodox zarándokokat már csütörtökön több mint 17 órára feltartóztatták egy ukrán repülőtéren; csak Benjámin Netanjahu kormányfő személyes közbelépése után engedték be őket az országba.

A zsidó újévkor az utóbbi években több tízezres ultraortodox tömeg kereste fel Umanban a breszlavi hászid mozgalom megalapítójának, az 1772-től 1810-ig élt Nachman rabbinak, a legendás Baal-Sém Tov rabbi dédunokájának a sírhelyét. A zsidó újév, a rós hasána idén szeptember 18-án este kezdődik, és izraeli sajtójelentések szerint már a zárlat szerdai bejelentése előtt mintegy kétezer vallásos zarándok érkezett a megünneplésére Umanba, ahol egész iparág épült ki az ultraortodoxok ősz eleji fogadására és vendéglátására.

Ebben az időszakban charterjáratokból valóságos légihíd szokott működni Tel-Aviv és Ukrajna között, de a koronavírus-járvány elleni fellépést vezető Roni Gamzu professzor harcot hirdetett az idei zarándoklat ellen, mert attól tart, hogy a több tízezres zsúfolt tömeg körében könnyen elterjed a fertőzés, amit utána bevinnének Izraelbe, ahol eleve az ultraortodoxok és az arabok körében magas a vírushordozók aránya.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az egyik izraeli tévé beszámolója szerint a már Umanban tartózkodó ultraortodoxok nem viselnek maszkokat, nem törekednek a nyílt helyeken, a szabad levegőn tartózkodásra, és nem tartják be az előírt távolságokat a zárt terekben sem. Roni Gamzu levélben kérte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a vallásos tömeg távol tartására, és az ukrán kormány részben ennek hatására be is jelentette a határok lezárását péntek éjféltől az idegenek előtt.

Gamzu levele hatalmas felháborodást váltott ki a vallásosok körében. Azzal fenyegették meg Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, hogy nem fogják támogatni a következő választásokon, mire ő elhatárolódott a koronavírus-felelős lépésétől, aki később elnézést is kért leveléért. Csütörtökön Jákov Licman, az ultraortodox Egyesült Tórapárt vezetője, építési és lakásügyi miniszter lemondásra szólította fel Gamzut, mert szerinte azt állította, hogy a zsidók betegségeket fognak behurcolni Ukrajnába. Gamzu egyelőre az egyre csekélyebb kormányzati támogatás ellenére sem tervezi, hogy visszavonul.

Sajtójelentések szerint a mintegy kilencmilliós Izraelben jelenleg négyszer nagyobb a fertőzöttek aránya, mint Ukrajnában. Eddig 110 403 embert fertőzött meg igazoltan a koronavírus, jelenleg 21 793 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. Csütörtökön 1942 új vírushordozót találtak, és általában napi 1600-1700 új esetet diagnosztizáltak az elmúlt hetekben. Jelenleg 846-an fekszenek a koronavírus okozta betegség miatt kórházban, közülük 409-en súlyos betegnek minősülnek, 115 embert lélegeztetőgépen tartanak. A járvány kitörése óta 884-en haltak meg a SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek