Friss hírek

Washington távolodik Hongkongtól

Washington három kétoldalú megállapodás felmondásáról értesítette Hongkongot – jelentette be az amerikai külügyminisztérium szerdán. Az egyezmények a szökésben lévő bűnelkövetők kiadatására, az elítélt személyek átadására és a nemzetközi hajózási bevételekből származó jövedelmek adójának kölcsönös szabályozására vonatkoznak.

A Morgan Ortagus külügyi szóvivő által kiadott közleményben hangsúlyozták: “a Kínai Kommunista Párt drasztikus lépéseket tett azon magas szintű autonómia aláásására, amelynek ötven esztendőn keresztül tartó tiszteletben tartására maga Peking tett ígéretet az Egyesült Királyságnak az ENSZ égisze alatt létrejött kínai-brit közös nyilatkozatban. Donald Trump elnök világossá tette, hogy Hongkongot az egy ország, egy rendszer elve alapján kezeli, s így fellép azon személyek ellen, akik felmorzsolják Hongkong népének szabadságát”.

A szóvivő kiemelte, hogy a három kétoldalú egyezmény megszüntetésével Washington jelezni akarja mély aggodalmát a Peking által Hongkongra erőltetett nemzetbiztonsági törvény miatt, amely az amerikai álláspont szerint “szétzúzza a hongkongi emberek szabadságát”.

Donald Trump júliusban hozott elnöki rendeletet arról, hogy az új nemzetbiztonsági törvény miatt véget vet a Hongkongnak addig biztosított kedvezményes elbánásnak. Az elnök ezt követően aláírta és ezzel törvényerőre emelte azt a kongresszus által megszavazott javaslatot, amely a hongkongi szabadságjogok korlátozására miatt szankcionálhat kínai és hongkongi politikai szereplőket. Az amerikai kormány azóta több kínai és hongkongi személyt is büntetőintézkedésekkel sújtott, köztük Carrie Lam hongkongi kormányzót.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Piaci körkép: ma fordulhat a DAX

Németország tegnap új korlátozásokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezésére. A DAX az éjjeli kereskedésben 11.300 pont alatt is járt, de az európai kereskedés kezdete előtt egy erős hullám indult felfelé, így a nyitás már nem volt ennyire negatív.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás