Ismét szigorítanak Barcelonában

Barcelonában és a vonzáskörzetében található mintegy tucatnyi településen újból korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-fertőzések emelkedése miatt – jelentette be a katalán kormány pénteken.

Ismét bezárják az éjszakai szórakozóhelyeket, színházakat, mozikat, edzőtermeket és uszodákat. A vendéglátóhelyeken 50 százalékos létszámkorlátozás lép életbe, a szabad gyülekezést tíz főben maximálják. Az idősotthonok nem fogadhatnak látogatókat. Emellett arra kérik az érintett térségben élő mintegy négymillió embert, hogy csak elengedhetetlen esetekben hagyják el otthonukat, például ha bevásárolni vagy dolgozni mennek, de nem korlátozzák a lakhelyelhagyást.

A katalán kormány számít a helyiek felelősségérzetére, hangsúlyozva, hogy a bejelentett intézkedések betartásával elkerülhető, hogy drasztikusabb lépéseket kelljen alkalmazni. A 15 napra szóló korlátozások azután lépnek életbe, hogy az illetékes bíróság jóváhagyja a kormány határozatát.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Mallorcán bezárnak a bulinegyedek a rendbontó turisták miatt

Újra kijárási korlátozásokat vezettek be Spanyolország egyes területein

A katalán egészségügyi tárca adatai szerint az elmúlt 24 órában 1111-gyel nőtt az igazolt fertőzöttek száma a tartományban, amelyből 772-t Barcelonából és a hozzátartozó agglomerációból jelentettek. Ez az adat tartalmazza a PCR-teszttel kimutatott aktív, és az ellenanyag-vizsgálattal azonosított, már lezajlott fertőzéséket is.

A spanyol egészségügyi minisztérium mintegy 160 aktív járványgócot tart nyilván az országban. A 47 millió lakosú Spanyolországban eddig több mint 258 ezer embernél igazolták a koronavírus-fertőzést a legelső, január végén azonosított eset óta. A halálos áldozatok száma meghaladja a 28 ezret.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »