Bár szerényebben, de megtartják a nagy nemzetközi filmfesztiválokat

Bár a koronavírus-járvány alaposan felforgatta a filmes fesztiválnaptárt, augusztustól számos nagy nemzetközi filmmustrát megrendeznek. A szükséges egészségügyi szabályok betartásával, valamint a programok szűkítésével ugyan, de Szarajevótól Berlinig hagyományos fesztiválokat terveznek.

Az első nagy nemzetközi filmfesztivál Európában a boszniai Szarajevói Filmfesztivál lesz, amit augusztus 14-21. között tartanak meg. A fesztivál szervezői július végén hirdetnek programot, de azt már bejelentették, hogy Michel Hazanavicius (A némafilmes) lesz a nemzetközi zsűri elnöke.

Augusztus 18-31. között a Hongkongi Filmfesztivált is megtartják. A rendezvényt márciusról halasztották augusztusra, és egyelőre úgy tűnik, a tervek szerint megrendezhetik, mivel a mozik már május eleje óta nyitva tartanak Hongkongban. A fesztivált elsősorban a helyi közönségnek szánják, jelentős nemzetközi delegációval nem számolnak, ami megkönnyíti a szervezést – írta a deadline.com.

A Velencei Filmfesztivál szervezői kedden jelentették be, hogy a szeptember 2. és 12. között zajló filmmustrán a szokásosnál kevesebb, 50-55 produkciót vetítenek, és a versenyprogramok is szűkebbek lesznek. Ugyanakkor nagy nemzetközi érdeklődéssel számolnak, rendezőket és színészeket is várnak a Lidóra.

Az amerikai díjszezon egyik fontos állomása, a Telluride-i Filmfesztivál szeptember 3-án, a tervezettnél egy nappal korábban megnyílik, és szeptember 7-ig tartanak a vetítései. A szervezők egy vetítőteremmel többet biztosítanak, hogy be tudják tartani a távolságtartási szabályokat.

A Torontói Filmfesztivált, a legnagyobb észak-amerikai filmmustrát szeptember 10. és 19. között rendezik meg. A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt a szokványos programot a hagyományos vetítések mellett autósmozis bemutatókkal és számos online eseménnyel tűzdelték meg. A vörös szőnyeges bevonulások, sajtóértekezletek és szakmai beszélgetések is a virtuális térbe költöznek. A programot mintegy 50 új film bemutatására szűkítették, a filmeket az első öt napban lehet megtekinteni. A szervezők nem várnak nagyobb számban külföldi látogatókat.

A San Sebastián-i Filmfesztivál szeptember 18-án Woody Allen új filmjével, a Rifkin’s Festival című vígjátékával nyílik meg. A spanyol filmmustrán számos olyan produkciót vetítenek, amely eredetileg a Cannes-i Filmfesztiválon szerepelt volna. Ilyen bemutató lesz Thomas Vintenberg Another Round és Francois Ozon Summer of 85 című alkotása is. A szervezők 30 százalékkal kevesebb filmet válogattak a programba, mert a mozikban csak kisebb nézőszámmal lehetnek vetítések. A járvány miatti elővigyázatosság átformálta az idei mustrát, sok online eseményt is terveznek a megszokottól eltérően.

A Zürichi Filmfesztivál az első nagy kulturális esemény lesz Svájcban a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása után. A fesztivál szeptember 24-től október 4-ig tart, és főleg európai sztárokat várnak rá. A fesztiválra csak online lehet jegyet váltani, ami az esetleges fertőzések követésében is segíthet.

A megszokottnál jóval kevesebb vetítést terveznek az október 7-18. közötti Londoni Filmfesztiválon; mintegy 50 filmet mutatnak be virtuális premierekkel. A fesztivál programjából 12 vetítést az ország mozijaiban is megszerveznek. A programot szeptember 8-án jelentik be. Azt már közölték, hogy a hagyományos zsűri által odaítélt díjak helyét idén a közönség díjai veszik át.

A dél-koreai Puszani Filmfesztivál, az egyik legnagyobb ázsiai filmmustra október 7-16. között zajlik majd, a Tokiói Nemzetközi Filmfesztivált pedig október 31. és november 9. között rendezik meg.

November végén az amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál is megnyílik, bár a megszokottnál karcsúbb kivitelben. A szervezők a versenyprogramhoz nem nyúltak, de a szokásos 300 produkció helyett kétszázat vetítenek. Számos online programot is szerveznek, és a helyi közönség számára online vetítések is lesznek.

A Karlovy Vary-i Filmfesztivál szervezői a szokásos fesztivál helyett novemberre egy négynapos rendezvényt hirdettek meg. A november 18-21-ig tartó mustrán 30 filmet vetítenek és más filmes eseményeket is ígértek. Az idén elmaradt 55. fesztivált jövő júliusra halasztották. A novemberi mustra erre utalva az 54 és fél címet kapta.

Télen a Sundance Filmfesztivál (január 21-31.), a Göteborgi Filmfesztivál (január 29-február 8.) és a Berlinale (február 11-21.) is közönség előtt zajlik majd.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Nagyon lassan tér vissza a repülési kedv

A CAPA légiközlekedési tudásközpont adatai szerint a budapesti repülőtéren az év eddigi részében 3,2 millió utas fordult meg, 64 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Hasonló adatot közölt a Fraport repülőtér-üzemeltető csoport is.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás