_

Valószínűleg amerikai segítséggel épül az első lengyel atomerőmű

A Dziennik Gazeta Prawna napilap hétfői beszámolója alapján valószínűleg amerikai atomreaktor technológiával épülhet fel az első lengyel atomerőmű.

Lengyelország az amerikai Westinghouse AP1000, a dél-koreai APR-1400, vagy a francia EPR atomreaktor technológiát fogja alkalmazni első atomerőműve felépítéséhez. A lengyel lap értesülése szerint azonban az amerikai technológia számít befutónak a versenyben. Lengyelország és az Egyesült Államok az idén júniusban írt alá Washingtonban szándéknyilatkozatot békés célú atomenergetikai együttműködésről.

A Varsóban rendezett lengyel-amerikai atomenergetikai fórumon Piotr Naimski stratégiai energiaipari infrastruktúra fejlesztésekért felelős kormánybiztos hétfőn közölte, hogy az erőmű kivitelezésére létesítendő SPV társaság 51 százalékban lesz lengyel állami vállalatok és 49 százalékban külföldi befektető partnerek birtokában. A befektetésben valószínűleg részt vesz a legnagyobb lengyel energiaszolgáltató konszern, a PGE is. A projekt finanszírozásáról néhány hónapon belül megszületik a döntés – tette hozzá.

A kormánybiztos már korábban is jelezte, hogy az atomerőmű projekt finanszírozását mindenképpen részvényesi struktúrában, és nem hitelfelvétellel fogják megoldani.

Az erőmű megépítésének előkészítését végző PGE EJ1 projekttársaság jelenleg két lehetséges helyszínt vizsgál Észak-Lengyelországban az erőmű létesítésére. Naimski korábbi bejelentései szerint Lengyelország “egynél több, valószínűleg kettő” atomerőművet tervez építeni, a helyszín pedig a jelenlegi elképzelések alapján a Balti-tenger partvidékén lesz.

Lengyelország hat atomreaktort tervez építeni 2040-ig összesen 5,6 gigawatt áramtermelési kapacitással, ami az ország áramfelhasználásának már mintegy húsz százalékát fogja fedezni. Az első reaktort 2033-ban helyeznék üzembe, majd minden második évben egy újabbat.

A lengyel energiatermelés jelentős része a rendkívül környezetszennyező szénerőművökön alapul, amit a varsói kormányok az energiafüggetlenség zálogának tartanak, de ez az energiapolitika nemzetközi szinten egyre több kritikát kap.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/PAP

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás