A brit vállalati szektor sem úszta meg a munkahely-elvesztési dömpinget

Több mint 600 ezerrel csökkent a fizetett alkalmazottak száma a brit vállalati szektorban a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások márciusi bevezetése óta, a betölthető állások száma pedig rekordütemben esett – közölte keddi összesítésében a brit statisztikai hivatal (ONS).

A kimutatás szerint május végén 2,1 százalékkal, 612 ezerrel kevesebb bejegyzett alkalmazott volt a vállalati szektor bérezési listáján, mint márciusban.

A brit gazdaság aktivitásának rohamos csökkenésére utal az is, hogy az áprilissal zárult három hónapban a hetente ledolgozott munkaórák száma 959,9 millió volt, 94,2 millióval – azaz 8,9 százalékkal – kevesebb, mint a tavalyi azonos időszakban, a betöltetlen állások száma pedig a márciustól májusig terjedő három hónapban 342 ezerrel 476 ezerre csökkent.

A statisztikai hivatal hangsúlyozza, hogy a ledolgozott heti munkaórák és az üres állások száma egyaránt rekordütemben csökkent a vizsgált időszakban.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »