Hollandia is jelentős GDP-visszaeséssel számol

Hollandiában idén 6,4 százalékkal eshet vissza a GDP, míg jövőre 2,9 százalékos, 2022-ben pedig 2,4 százalékos gazdasági növekedés várható – közölte a holland központi bank (DNB) hétfőn.

A visszaesést a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések okozzák, amelyek miatt eddig nem látott mértékben esett vissza a holland termelés és export, továbbá évek óta a legmagasabb szintre, 4,6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta.

A DNB szerint azonban, ha a járvány második hulláma miatt újra korlátozó intézkedéseket, lezárásokat kell bevezetni akár Hollandiában, akár máshol a világon, akkor az eurózóna ötödik legnagyobb gazdaságának még sötétebb kilátásokkal kell számolnia.

A DNB igazgatója, Olaf Sleipen azt nyilatkozta a helyi médiának, hogy a 6,4 százalékos csökkenés már kétszerese a pénzügyi válság alatt bekövetkezett visszaesésnek. Hozzátette: sok bizonytalansággal kell számolni, a recesszió erőssége és mélysége, valamint a későbbi kilábalás egyelőre kiszámíthatatlan tényezőkön múlik.

„Az előjelek kedvezőtlenek. Legrosszabb esetben közel 12 százalékos visszaesés is előfordulhat, és a holland gazdaság legjobb reményeink szerint is csak 2023 után lesz képes ismét a járvány előtti szinten teljesíteni” – hangsúlyozta.

A bank előrejelzése szerint a háztartások idén várhatóan 7,6 százalékkal kevesebbet fognak költeni, míg a vállalatok közel 14 százalékkal csökkentik befektetéseiket, az export pedig majdnem 11 százalékkal csökken.

  • Friss cikkünk a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »