Új amerikai törvényjavaslat készül a kínai cégek megregulázására

Az amerikai szenátus szerdán egy olyan törvényjavaslatot indított útjára, amely számos kínai vállalatot kizárna az amerikai tőzsdei kibocsátásokból, illetve más olyan forrásgyűjtési formákból, amely amerikai befektetők pénzét érinti. 

John Kennedy, Louisiana republikánus szenátora terjesztette be a törvényjavaslatot Chris Van Hollen marylandi demokratikus szenátor és Kevin Cramer észak-dakotai republikánus szenátor támogatásával, mely a „Holding Foreign Companies Accountable Act for unanimous consent” címet kapta és a szenátus már el is fogadta.

A törvénytervezet arra kötelezné a külföldi tulajdonú vállalatokat, hogy igazolják, nem állnak külföldi kormányok irányítása alatt és nincs tulajdonos összefonódásuk sem más kormányokkal. Továbbá ugyanolyan könyvvizsgálatnak vetnék alá ezeket a cégeket, mint az összes többi amerikai céget, melyek a nyilvános tőkepiacokon kívánnak forrásokat gyűjteni.

“Nem akarok új hidegháborúba keveredni. Mindössze annyit akarok – és ezt azt hiszem mindannyian szeretnénk – hogy Kína a szabályok szerint játsszon.” – mondta Kennedy a szenátusban.

A Trump-kormányzat szintén a kínai vállalatok szigorúbb kontrollját szorgalmazza, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója, Larry Kudlow a Fox Business csatornának kedden úgy nyilatkozott: „törekednünk kell az amerikai piacokon jegyzett kínai vállalatok jobb elszámoltathatóságára”.

A törvénytervezet mindazonáltal nem kifejezetten kínai vállalatokról szól, hanem általában a külföldi tőzsdei szereplők ellenőrzésének erősítését szorgalmazza. Minden külföldi vállalatot – így köztük a kínaiakat is – arra kötelez, hogy az amerikai cégekével azonos mértékű átláthatóságot és számonkérési lehetőséget biztosítson, beleértve a könyvvizsgálat és a tulajdonosi kör teljes feltárásának lehetőségét is.

A törvénytervezetnek még a demokrata többségű képviselőházon is túl kell jutnia mielőtt az elnök elé kerülne aláírásra, de abból kiindulva, hogy a tervezet kétpárti támogatással indult útjára, van esély arra, hogy a képviselőház is megszavazza.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Marketwatch / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »