Állami segítséget kapott a Norwegian Air, 44%-ot zuhant az árfolyam

Egy 271 millió dolláros hitelgarancia formájában állami segítséget kapott a norvég kormánytól a fapados tengerentúli repülőutak úttörője, a Norwegian Air. Az állami hitelgarancia megszerzésének egyik feltétele a korábbi adósságok átstrukturálása volt, így a kötvénytulajdonosok bevonásával egy újabb esélyt kap a cég a túlélésre. 

Miután a koronavírus-járvány miatt a versenytársakhoz hasonlóan a Norwegian is arra kényszerült, hogy földön tartsa csaknem teljes flottáját, közölték, hogy a jelen forgatókönyv mellett május közepére kifogynak a készpénzből. Megindultak az egyeztetések a kötvénytulajdonosokkal, hitelezőkkel és a részvényesekkel, ami végül eredményesen zárult és a cégnek sikerült elérnie, hogy 12,7 milliárd norvég korona értékű adósságot részvényekre váltsanak át, ezzel pedig elérték a norvég kormány által támasztott tőkekövetelményeket.

  • A részvényesek rosszul jártak
A részvényesek persze nem örültek a lépésnek, mert ezzel a korábbinál jóval több részvény került a piacra, az árfolyam ma 43%-os zuhanással reagált, de ha hosszabb távon nézzük, akkor ez már nem sok vizet zavar. A 2016-ban még 200 korona felett forgó részvények ma 2,15 koronát érnek, azaz értékük 99%-át elvesztették a papírok, a befektetők gyakorlatilag a közeli csődöt árazzák.

A Norwegian Air részvényárfolyamának alakulása az utóbbi években. Forrás: Yahoo Finance

A norvég állam ezután egy 2,7 milliárd norvég korona értékű (kb. 271 millió dollár) hitelgaranciával szállt be a finanszírozásba, illetve korábban már történt egy kisebb kifizetés is, így a teljes állami mentőcsomag értéke mintegy 300 millió dollár értékű.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az, hogy mikor szállhatnak fel újra a Norwegian gépei, persze továbbra is kérdés, de április végén a cég vezetése még úgy nyilatkozott, hogy idén a 147 gépből álló flotta legnagyobb része még a földön marad.

Forrás: Reuters / Guardian / Kitekintő

Friss hírek

Piaci körkép: kitörés határán a DAX index

A DAX helyzete nem sokat változott tegnaphoz képest, de van esély az index kitörésére eddigi kereskedési sávjából, miután ismét ennek felső határát teszteli. Ezt a területet az overbalance-szerkezet felső határa is jelöli, így áttörése trendfordulóra utalhat.

Read More »