Egyre több légitársaság indítja újra budapesti járatait

Az Air France júniustól, a Finnair júliustól közlekedik ismét a ferihegyi repülőtérre.

Az Air France keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint június első hetétől közlekednek ismét a gépeik, az első időszakban heti egyszer, a hó végén viszont már minden nap.

A légitársaság június végéig több európai, észak-amerikai és ázsiai útvonalon újítja fel a légi kapcsolatokat. Az utazási korlátozások függvényében június végétől 75 repülőgéppel közlekednek – ez a járvány előtti kapacitás 15 százaléka. A járatokon kötelező lesz a maszk viselése, és a párizsi indulás előtt a testhőmérséklet mérése.

A Finnair a honlapján közölte, hogy júliusban elindítja korábban felfüggesztett járatai egy részét. A helsinki légitársaság először heti egy, a hónap végén pedig már heti négy járatot tervez indítani Budapestre. Az Air France-hoz hasonlóan a Finnair is újraindítja több transzkontinentális járatát – az Egyesült Államokba, Japánba és Kínába is.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren május elején kezdett el bővülni az elérhető járatok száma: a Wizz Air mellett a KLM, a Lufthansa és a Swiss jelentette be, hogy ismét indítanak járatokat a magyar fővárosba.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás