Tartósan a lélektani határ alatt marad az új fertőzések száma Németországban

Tartósan ezer alá süllyedt a naponta regisztrált koronavírus-fertőzések száma Németországban, kedden már tizedik napja jelentettek a járvány lassításában fontosnak tartott határ alatti esetszámot az egészségügyi hivatalok.

Hétfőről keddre 513 új fertőzésről érkezett jelentés a Robert Koch országos közegészségügyi intézethez (RKI) a járási és városi egészségügyi hivataloktól. A 16 tartomány közül 8-ban 20-nál kevesebb ember szervezetében mutatták az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) az utóbbi 24 órában, ezek közül két tartományban (Schleswig-Holstein és Mecklenburg-Elő-Pomeránia) egy új fertőzést sem regisztráltak.

Az új esetekkel együtt a járvány kezdete óta 175 210 fertőzést mutattak ki Németországban. A gyógyultnak minősülő, vagyis a fertőzésen már igazoltan átesettek becsült száma 1100-zal 152 600-ra emelkedett. A vírus okozta betegségben (Covid-19) 8007 regisztrált fertőzött halt meg, ez 72-vel több az egy nappal korábbinál.

Mindennek alapján az úgynevezett aktív esetek – vagyis a vírussal még küzdő regisztrált fertőzöttek – becsült száma a 12 ezer körüli szinten van a 83 milliós országban.

Az RKI szerint akkor lehet biztonságosan ellenőrzés alatt tartani a járványt, ha az első hullám levonulása után a napi új esetek száma tartósan ezer alatt, a néhány százas nagyságrendben marad, a vírus úgynevezett reprodukciós rátája (R) pedig 0,75-nél stabilizálódik, azaz minden 100 új fertőzött átlagosan 75 embernek adja tovább a betegséget.

A napi új esetek számára vonatkozó első feltétel az utóbbi tíz nap során teljesült. A második feltétel egyelőre nem áll fenn, de az R trendszerűen süllyed: hétfőről keddre például 0,87-ről 0,82-re csökkent.

Szakértők szerint a következő napokban dőlhet el, hogy sikerül-e a lakossági fertőzéshigiéniai óvintézkedésekkel és az egészségügyi hivatalok munkájával (fertőzöttek és gyanús esetek elkülönítése, a fertőzési láncolatok feltárása és megszakítása) hosszabb távon is ellenőrzés alatt tartani a járványt, mert fokozatosan országszerte újraindítják a vendéglátást és az idegenforgalmat. Főleg az eddig legjobban teljesítő tartományokban – Schleswig-Holsteinben és Mecklenburg-Elő-Pomerániában – lesz szükség nagy óvatosságra, mert benépesülnek a hónapok óta kihalt tengerparti üdülőhelyek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »