Az Air France-KLM már a harmadik negyedévre is 80%-os mínusszal számol

Közzétette ma első negyedéves eredményszámait az Air France-KLM légitársaság-csoport. Természetesen óriási veszteségről számoltak be, de nem is ez a legfájóbb pontja a jelentésnek, hanem az, hogy immár a harmadik negyedévre sem számolnak jelentős javulással.

A március végével végződő negyedévben máris 815 millió eurós működési veszteséget produkált a cégcsoport, a nettó veszteség még nagyobb, 1,8 milliárd euró lett, pedig ennek a negyedévnek csak a vége sikerült igazán gyengén, a második negyedév várhatóan sokkal rosszabb lesz.

Az április-júniusi időszakra 95%-os forgalomcsökkenéssel számol az Air-France-KLM, a veszteségek fedezésére már be is biztosítottak maguknak egy 7 milliárd eurós mentőcsomagot a francia államtól, melyhez várhatóan 2-4 milliárd euróval még a holland kormány is hozzájárul.

Ami igazán aggasztó, az a vállalat jövőképe: várakozásaik szerint még a harmadik negyedévben – azaz szeptember végéig, a nyaralási csúcsszezonban – is csak minimálisan fog nőni az utazási kereslet, a korábbi számokhoz képest 80%-os visszaesésre számítanak.

Idén elmarad a nyaralószezon Franciaországban (is)

A Ryanair júliusig már biztosan nem indul újra

Ilyen utasszámok mellett egy ekkora légitársaság nem tud nyereségesen működni, így máris bejelentették, hogy 20%-kal csökkentik flottájukat 2021-ben és ezzel párhuzamosan, értelemszerűen az elbocsátásokat sem lehet majd elkerülni.

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »