Barnier: áll a Brexit, jottányit sem haladtunk előre

Az óra még gyorsabban jár, mint korábban a Nagy-Britannia és az Európai Unió közötti jövőbeli kapcsolatokról zajló tárgyalásokon, sajnálatos azonban, hogy nem történt előrelépés, ugyanis London a saját maga által választott szűk határidejű menetrend ellenére nem mozdul – közölte Michel Barnier, a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszerről szóló tárgyalások EU-s főtárgyalója pénteken Brüsszelben.

Nagy-Britannia január 31-én lépett ki az Európai Unióból, ezt követően az unió és a szigetország együttműködése az előzetesen rögzített átmeneti időszakba lépett. Barnier a Nagy-Britanniával kialakítandó jövőbeli kapcsolatokról folytatott tárgyalások második fordulóját követően tartott sajtótájékoztatóján aláhúzta: nincs kézzelfogható előrelépés, a célokat csak nagyon részegesen sikerült elérni, “őszintén szólva, jottányit sem haladtunk előre”.

Azt mondta, az Egyesült Királyság bizonyos alapvető kérdésekkel nem akart komolyan foglalkozni. Elismerte, hogy a koronavírus okozta egészségügyi és gazdasági válság a leköti az energiát, hozzátette ugyanakkor, hogy politikai akarat sem látszik a megoldásra London részéről. Kijelentette, nem engedhető meg, hogy az Egyesült Királyság ne mozduljon az Európai Unió számára alapvetően fontos ügyeket illetően.

“Júniusig valódi haladásra van szükség, ha az év végére olyan megállapodást akarunk elérni, amely megfelel az egymástól való függőségnek és a földrajzi közelségünknek egyaránt” – mondta. Noha a brit tárgyalók korábban jelezték, hogy nem számolnak az időszak meghosszabbításával, nem tagadhatják meg ezt, ha lassítják az előrehaladást a fontos területekről folytatott tárgyalások során – tette hozzá.

Ha nem körvonalazódna megállapodás, Londonnak júniusig van ideje, hogy kérje a decemberben lejáró átmeneti időszak meghosszabbítását – emlékeztetett Barnier. Azt közölte, még ha van is igyekezet a brit és az uniós tárgyalók részéről a továbblépés szándékát illetően, a március elején folytatott tárgyalásokon körvonalazott érdekellentétek továbbra is fennállnak.

Tájékoztatása szerint az új kapcsolat részleteit illetően, mint például a kereskedelem vagy a halászat, a britek több megállapodást képzelnek el, míg az unió egyetlen, átfogó megállapodást kíván kötni, különös tekintettel arra, hogy valamennyi téma egyidőben lezárható legyen.

Nem alakítható ki jó partneri viszony úgy, ha például a halászat kényes problémáját, amely több tagállam, köztük Franciaország és Dánia számára kulcsfontosságú, nem rendezik megnyugtatóan – mondta. Nyitott kérdés maradt, továbbra sem sikerült megnyugtatóan rendezni egyebek mellett az ír határellenőrzés kérdését sem – tette hozzá. Újabb tárgyalási fordulóra májusban, majd pedig június elején kerül sor.

“Ki kell használnunk ezt az időszakot, hogy minden területen valódi és kézzelfogható előrehaladást érjünk el” – húzta alá az uniós bizottság főtárgyalója.

  • Kapcsolódó cikkeink:
Brexit: London nem köt kompromisszumokat Júniusban kiderül, lesz-e hard Brexit

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Újabb pofont kapott a hongkongi demokrácia

Peking jóváhagyta az eredetileg szeptemberben esedékes hongkongi törvényhozási választások egy évvel későbbre halasztását. Carrie Lam kormányzó szerint a halasztás mellett kizárólag a közegészség védelme miatt döntöttek, a határozatban nem játszott szerepet semmilyen politikai indok. Ez azonban az elmúlt hetek eseményeinek tükrében igencsak kérdéses.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás