Egy világjárvány közepette nem prioritás a START-3 egyezmény

Az Egyesült Államok és Oroszország május 1-jéig felfüggesztette a nukleáris hadászati támadófegyverek csökkentéséről megkötött START-3 egyezmény betartásának ellenőrzését a koronavírus-fertőzés terjedése miatt – jelentette ki Daryl Kimball, a washingtoni székhelyű amerikai Fegyverzetellenőrzési Egyesület ügyvezető igazgatója szombaton a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva.

Kimball diplomáciai és törvényhozási forrásokra hivatkozva elmondta, hogy elmarad az egyezmény célkitűzéseinek megvalósítására létrehozott kétoldalú konzultatív tanács márciusra tervezett ülése is. A START-3 jegyzőkönyve értelmében mindkét aláíró fél évi 18 ellenőrzés elvégzésére jogosult, egyebek között az interkontinentális rakétabázisokon, valamint a tengeralattjáró-kikötőkben és a légi támaszpontokon.

A felek Kimball szerint abban állapodtak meg, hogy fenntartják a teljes ellenőrzéskvótájukat, és a szerződésnek megfelelően a kétoldalú konzultatív tanács is kétszer fog összeülni az idén. Az általában a testület keretében lebonyolított információcsere ezentúl a rendes diplomáciai csatornákon keresztül zajlik.

  • Korábban írtuk:

A 2010-ben Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök által Prágában aláírt START-3 megállapodás a rendszeresített robbanófejek számát 1550-ben, a hordozóeszközökét pedig – beleértve a nem rendszerbe állított eszközöket is – 800-ban maximalizálja. Ezek közül 700 lehet rendszerbe állítva.

A szerződés hatálya jövőre lejár. Moszkva többször is javaslatot tett a meghosszabbítására, amire Washington hivatalosan nem reagált.

Az Egyesült Államokban szombaton csaknem 125 ezer, Oroszországban 1264 igazolt SARS-CoV-2 koronavírus-fertőzöttet tartottak számon.

Forrás: MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »