Koronavírus: 400 felett a németországi fertőzöttek száma

Új szakasz kezdődött Németországban az új koronavírus okozta járványban, most már nem a külföldön történt fertőzések a meghatározóak, hanem a belföldiek – mondta Lothar Wieler, a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője csütörtöki berlini tájékoztatóján.

Az intézet összesítése szerint csütörtökön elérte a 400-at megerősített koronavírus-fertőzések száma – ez 160 esettel több az egy nappal korábbi 240-nél, a 16 tartomány közül 15-ben van legalább egy fertőzött.

Az RKI a járási szintről a tartományi hatóságokhoz bejelentett, majd onnan a szövetségi intézethez hivatalosan továbbított adatokról közöl összefoglalót. Közleményeiben kiemeli, hogy „a helyzet nagyon dinamikusan változik”, így eltérések lehetnek táblázatai és más hivatalos források, köztük az érintett tartományi kormányok adatai között.

A Bild című lap a tartományi egészségügyi minisztériumoktól összegyűjtött adatok alapján a hírportálján csütörtök este azt írta, hogy már az 500-at is meghaladta a bizonyított fertőzések száma. A legtöbb esetet – 302 fertőzést – Észak-Rajna-Vesztfáliában regisztrálták, a második Baden-Württemberg 89 esettel, a harmadik Bajorország 73 esettel.

Az esetek száma tíz napja, február 25-én kezdett növekedni, a járvány észak-olaszországi terjedésével párhuzamosan. A Kínában megjelent vírus németországi felbukkanásától, január végétől február 25-ig csupán 16 fertőzöttet találtak, már valamennyit gyógyultnak nyilvánítottak.

A február 25-én kezdődött időszak első napjaiban a külföldön történt fertőzések voltak a meghatározóak. Olaszországban 64, Iránban 14, Kínában 2 olyan ember szervezetébe jutott be a vírus, akinél Németországban mutatták ki a kórokozó jelenlétét. Újabban viszont már a határon belüli fertőzések vannak többségben, a vírus már nem kívülről hatol be, hanem az országon belül terjed – fejtette ki az RKI vezetője.

Ez igen fontos fejlemény, és esélyt kínál a települési, járási egészségügyi hivataloknak, hogy megtalálják és szükség esetén karantén alá helyezzék mindazokat, akikkel a fertőzöttek érintkeztek – tette hozzá Lothar Wieler, aláhúzva, hogy továbbra is következetesen érvényesíteni kell a járvány terjedésének feltartóztatását célzó stratégiát.

Azonban nem szabad megfeledkezni az influenzajárványról sem – hangsúlyozta az RKI vezetője, ismertetve: az év eleje óta csaknem 120 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, és a megbetegedésekkel összefüggésben 202 haláleset történt.

Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma világszerte meghaladja a 95 ezret, a halálos áldozatok száma 3200 felett van. A járvány 79 országot ért el, leginkább Európában, Dél-Koreában és Iránban terjed.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Egyre csak nő a tőzsdei cégek osztalékfizetése

Rekordszintű osztalékot fizettek ki a cégek a világon az idei első negyedévben - áll a Janus Henderson brit alapkezelő jelentésében. Az európai gyógyszeripari óriáscégek, a Novartis és a Roche lettek a világ legnagyobb osztalékfizetői  az idei első negyedévben.

Read More »
www.wallmaxx.hu

A boldogságot nem lehet megvenni pénzért, vagy mégis? (x)

Ha mélyen magunkba nézünk, akkor bizony be kell vallanunk, hogy a boldogságunkat rengetegszer kötjük feltételekhez. Boldog leszek, ha elmegyek nyaralni. Boldog leszek, ha meglesz az új cipőm/telefonom/autóm. Boldog leszek, ha kész leszek a felújítással. Azontúl, hogy egyik mondat sem engedi azt, hogy a jelenben boldog légy, mindegyikben szerepelnek az anyagiak is.

Read More »