A legjobbkor próbálják eladni az Alitaliát

Az Alitalia olasz légitársaságot már 2017 májusa óta kormánybiztosok irányítják, amellyel egyidőben 600 millió euró kölcsönt is kapott a római kormánytól arra az időszakra, amíg sikerül új gazdát találni a csődbe jutott vállalatnak.

Ez a folyamat azóta is tart, az érdeklődők a teljes légitársaságra vagy a három fő tevékenységre (repülés, légiutaskezelés és karbantartás) külön is nyújthatnak be ajánlatokat. A dolog szépséghibája, hogy az ajánlatok beadási határideje 2020. március 18. éjfél.

Tehát miközben Olaszországban gyakorlatilag megállt az élet, bezártak az iskolák, mozik, színházak, a légitársaságok pedig sorra jelentik be járattörléseiket és a koronavírus miatti veszteségeiket próbálják felmérni, az olasz állam az évek óta csak veszteséget termelő légitársaságán próbál túladni.

Persze nem lehetetlen feladat, de ebben a helyzetben a tender igencsak árérzékeny lesz…

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters / Kitekintő

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »