Zöld utat kapott a Google-adó Spanyolországban

A spanyol kormány keddi madridi ülésén a technológiai nagyvállalatok bizonyos digitális szolgáltatásainak megadóztatásáról szóló javaslatot fogadott el.

Ha az indítványt a parlament elfogadja, a világszerte Google-adó néven ismert közteher mértéke Spanyolországban 3 százalék lesz, és a világszinten 750 millió euró, belföldön pedig 3 millió euró éves bevételt meghaladó cégeket fogja érinteni – ilyen például az Apple, az Amazon és a Facebook.

Az intézkedéstől 986 millió euró éves bevételt remél a spanyol kormány, amely 2020 decemberétől javasolja az új adónem bevezetését, hogy időt biztosítson a felkészülésre a cégeknek, valamint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak is egy esetleges közös digitális adó elfogadására.

Amennyiben létrejönne egy ilyen megállapodás, Spanyolország ehhez igazítaná belső szabályozását – mondta María Jesús Montero pénzügyminiszter a sajtótájékoztatóján. Emellett bejelentette: a kormány elfogadta a Tobin-adó néven ismert pénzügyi tranzakciós adó bevezetését is, amely az 1 milliárd eurót meghaladó piaci értékű cégek részvénykereskedelmét sújtaná 0,2 százalékos járulékkal. Az intézkedéstől várt éves költségvetési bevétel a kabinet becslése szerint 850 millió euró.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a gazdasági válság idején a pénzügyi szektor jelentős állami anyagi segítséget kapott, amiért most „erőteljesebben” járulhat hozzá a közszolgáltatások fenntartásához. Hozzátette: a baloldali koalíciós kormány egy igazságosabb adórendszer kialakítására törekszik, amely illeszkedik az új gazdasági realitásokhoz.

  • Korábbi cikkünk a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »