Még mindig egy nagy kérdőjel az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás

Peking továbbra is részmegállapodásra törekszik az Egyesült Államokkal a kereskedelmi konfliktus megoldásának érdekében – jelentette ki Kao Feng, a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője csütörtökön Pekingben. Kína hajlandó az Egyesült Államokkal közösen dolgozni azért, hogy egymás legfőbb aggodalmait orvosolva sikerüljön megkötni az immár 16 hónapja húzódó kereskedelmi háború megoldását célzó megállapodás első elemét – mondta el a szóvivő, hangsúlyozva: ez mind Kína és az Egyesült Államok, mind az egész világ érdekeit szolgálná.

A kínai kereskedelmi minisztérium egy nappal azt követően közölte állásfoglalását, hogy a Reuters brit hírügynökség a Fehér Házhoz közel álló forrásokra hivatkozva nyilvánosságra hozta: a részmegállapodás aláírása átcsúszhat a jövő évre, mivel Peking a kínai árukat sújtó amerikai pótvámok nagy mértékű visszavonását várja, Washington pedig szintén egyre komolyabb követelésekkel áll elő.

A Bloomberg amerikai hírügynökség jelentése szerint Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes, aki kínai részről a kezdetektől vezeti a kétoldali kereskedelmi tárgyalásokat, egy szerda esti beszédében arról számolt be, hogy óvatos derűlátással tekint a részmegállapodás felé. A Bloomberg értesülése szerint Liu „nem teljesen érti” az amerikai követeléseket, de ennek ellenére hisz abban, hogy a megállapodás első szakasza tető alá hozható.

A Wall Street Journal amerikai lap csütörtökön meg nem nevezett forrásokra hivatkozva közölte: Liu Ho a kereskedelmi tárgyalások következő fordulójára Pekingbe hívta Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főtárgyalót, valamint Steven Mnuchin pénzügyminisztert. A lap értesülései szerint a kínai vezetés reményei szerint az egyeztetést még az Egyesült Államokban jövő csütörtökön kezdődő hálaadási szünet előtt megrendezhetik. Az amerikai fél hajlandó személyesen tárgyalni, de a dátumról egyelőre nem állapodtak meg – írja a Wall Street Journal, hozzátéve: az amerikai tárgyalók ugyanakkor ahhoz kötik a következő forduló megtartását, hogy Kína hajlandóságot mutat-e ígéretet tenni a szellemi tulajdon védelmét, a kényszerített technológiai transzfert, valamint az amerikai mezőgazdasági termékek beszerzését illetően. 

Mindeközben az Egyesült Államok és Kína a kereskedelmi konfliktuson túl a hongkongi tüntetések körül is diplomáciai szóváltásba keveredett, az amerikai képviselőház ugyanis helyi idő szerint szerda este megszavazott egy, a hongkongi tüntetőket támogató törvényjavaslatot, egy nappal azt követően, hogy azt a szenátus egyhangúan elfogadta. Peking heves tiltakozását fejezte ki a törvényjavaslat ellen, amellyel szerinte Washington beavatkozik Kína és Hongkong belügyeibe.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A feszült légkör és a részmegállapodás körüli bizonytalanságok hatására a kínai tőzsdeindexek második napja estek, a jüan pedig tovább gyengült a dollárhoz képest csütörtökön.

A Kínán belüli (onshore) piacon záráskor 7,0407 jüanon cserélt gazdát a dollár, a kínai fizetőeszköz ezzel 0,06 százalékkal gyengült a dollárral szemben az előző záráshoz képest.

A vezető sanghaji tőzsdeindex, a Shanghai Composite 0,3 százalékos veszteséget könyvelt el, a Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe pedig 0,5 százalékkal esett vissza csütörtökön.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »