Kedd este bizalmat kapott a Mateusz Morawiecki vezette új kabinet a lengyel szejmben. A szavazást megelőző vitában az ellenzék bal- és jobb szárnya egyaránt bírálta a 2015 óta kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) eddigi politikáját és a kormányfő által bemutatott programot.
A 460 fős parlamentben 237 képviselő szavazott az októberi parlamenti választások nyomán újból Morawiecki által vezetett kormányra. Hatan nem voltak jelen, 214-en nemmel szavaztak, hárman tartózkodtak. A konzervatív PiS a szejmben a kormány jóváhagyásához szükséges abszolút többséget biztosító 235 mandátummal rendelkezik.
Az ellenzéki pártok nem adtak bizalmat a kormánynak, két honatya kivételével, mindkettő azt állította később, hogy tévedésből adtak le támogató szavazatot.
Délelőtti programbeszédében Morawiecki felvázolta vállalkozó- és család-központú, európai viszonylatban pedig a válságok legyőzését célzó politikáját.
A bizalmi szavazást megelőző vitában Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke a szabadságot, a választási ígéretek teljesítéséből fakadó bizalmat és a hagyományosan felfogott családot nevezte a folytatandó lengyelországi reformok hajtóerejét adó értékeknek.

Varsó, 2019. november 19.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnököt (virágtól balra) tapsolják képviselők a beszéde végén a parlamenti alsóház, a szejm ülésén Varsóban 2019. november 19-én, mielőtt a törvényhozás bizalmi szavazást tartott Morawiecki új kormányáról.
MTI/PAP/Pawel Supernak
A fő ellenzéki erő, a jobbközép és a balliberális pártokat egyesítő Polgári Koalíció (KO) vezető politikusa, Grzegorz Schetyna megígérte: az új kormányzati ciklusban a KO újból „keményen kiáll” a jogállamiság és a demokrácia védelmében. Morawiecki programbeszédét „az ígéretek gyűjteményének” nevezte. Hasonlóan értékelte a kormányfő fellépését a jobbközép Lengyel Parasztpárt (PSL) elnöke, Wladyslaw Kosiniak-Kamysz is, aki „kívánságkoncertnek” titulálta a beszédet.
A Baloldal (Lewica) nevű koalíció nevében felszólaló Adrian Zandberg többek között a növekvő védelmi kiadások és a szerinte nem hatékony klímapolitika miatt bírálta a kormánypártot.
A Konföderáció (Konfederacja) nevű szélsőjobboldali-újliberális szövetség képviselője, Robert Winnicki szerint viszont a PiS „teljesen alá van rendelve az adót nem fizető, a cenzúrát alkalmazó globális cégeknek”, a párt „kapitulált a szivárványszínű (melegjogi) forradalom előtt”.
Forrás: MTI