Ismét Morawiecki alakít kormányt Lengyelországban

Andrzej Duda lengyel elnök hivatalosan is kormányalakítással bízta meg Mateusz Morawiecki eddigi miniszterelnököt, aki feltehetőleg már jövő kedden programbeszédet tart az októberi parlamenti választás nyomán megalakult új szejmben.

A kormányalakítási megbízás alkalmából tartott ünnepségen Andrzej Duda azt mondta, meggyőződése, hogy a kormány hamarosan elkezdi munkáját, és működése hatékony lesz. Aláhúzta: Morawieckivel közös célja az életszínvonal emelése és Lengyelország nemzetközi szerepének további erősítése.

További „konstruktív együttműködés” reményéről beszélt Morawiecki is. A politikus 2017 óta vezeti a 2015-ben hatalomra jutott, az októberi választási győzelem nyomán újból kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) kabinetjét.

Andrzej Dudát szintén a PiS jelöltjeként választották meg, és a vezető pártpolitikusok többször elhangzott – bár hivatalosan még meg nem erősített – nyilatkozatai szerint a jövő évi elnökválasztáson is ő lesz a kormánypárt jelöltje.

Varsó, 2019. november 12.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök beszédet mond a lengyel alsóház, a szejm alakuló ülésén Varsóban 2019. november 12-én. Az októberi parlamenti választáson újból abszolút többséget szerzett a Jog és Igazságosság (PiS) párt. A 460 fős testület képviselőinek túlnyomó többsége az eddigi házelnököt, Elzbieta Witeket választotta meg a szejm élére.
MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka

Morawiecki múlt héten ismertette kormánya javasolt összetételét. A korábbi politikáját folytató kabinetben megmarad az eddigi miniszterek többsége, átszerveznek viszont egyes tárcákat:

  • létrejön az uniós források felhasználásában illetékes alapkezelő minisztérium;
  • megszűnik az energiaügyi minisztérium;
  • az állami tulajdonú bányászati és más társaságokat egy új vagyonkezelő tárca alá rendelik;
  • valamint a környezetvédelmi minisztériumtól különválik a klímavédelmi terület.

Emellett a külügyi tárcát változatlanul Jacek Czaputowicz fogja irányítani, a minisztériumból azonban kiválik az Európai Unió ügyeinek területe, amelyet a miniszterelnöki hivatal minisztereként az eddigi külügyminiszter-helyettes, Konrad Szymanski vezet majd.

Hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint Morawiecki kabinetjét már péntek délután beiktatja az államfő. A miniszterelnök feltehetőleg jövő kedd délelőtt mond programbeszédet az alsóházban.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »