Megállapodás született a jövő évi uniós költségvetésről

Megállapodásra jutottak az Európai Unió következő évi költségvetéséről a tagországok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament küldöttei – jelentették be hétfő este Brüsszelben.

A kompromisszumos megoldás értelmében az EU a jövő évben 168,7 milliárd euró erejéig vállalhat pénzügyi kötelezettségeket, a tárgyévi tényleges kifizetések összege pedig 153,6 milliárd euró lehet. Az Európai Bizottság eredeti tervezete 168,3 milliárd euró kötelezettségvállalást és 153,6 milliárd euró tényleges kifizetést irányzott elő.

Végeredményben mindkét társjogalkotó szerv engedni kényszerült, ugyanis a bőkezűbb kiadási keretet támogató parlament 171, illetve 159,1 milliárd eurót szeretett volna elérni, a hangsúlyt a takarékosságra helyező tanács viszont 166,8 és 153,1 milliárd eurót.

Monika Hohlmeier, az EP főtárgyalója elsősorban azt emelte ki, hogy sikerült félmilliárd euróval növelni a klímavédelemre szánt forrásokat, valamint több pénz fog jutni a digitalizáció, illetve a fiatalokat célzó különböző programok – például az Erasmus+ és a DiscoverEU – finanszírozására.

Az előzetes megállapodást még hivatalosan is meg kell erősítenie a két intézménynek, amire akár már jövő héten sor kerülhet.

Az egyeztetések határideje hétfőn éjfélkor járt le: amennyiben addig nem sikerült volna megállapodásra jutni, akkor az Európai Bizottságnak új költségvetési javaslatot kellett volna benyújtania.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »