Kereskedelmi háború: közelednek az álláspontok?

Az Egyesült Államok és Kína megállapodott abban, hogy a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások előrehaladásával párhuzamosan megszüntetik az egymás termékeire korábban bevezetett pótvámokat – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője csütörtökön.

Kao Feng Pekingben tartott szokásos sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a felek megállapodása szerint a tárgyalásokon elért eredmények függvényében szakaszosan törlik el a megemelt vámokat.

A várakozások szerint a kidolgozás alatt álló és pár héten belül aláírandó első részmegállapodásban az Egyesült Államok vállalja, hogy december 15-én mégsem vezeti be a 156 milliárd dollár értékű kínai importcikkekre – köztük mobiltelefonokra, laptopokra és játékokra – megígért 10 százalékos pótvámot.

A kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője kijelentette, hogy a pótvámok megszüntetése fontos feltétele bármilyen megállapodás megkötésének. „A kereskedelmi háború vámok bevezetésével kezdődött, és vámok eltörlésével kell befejeződnie” – fogalmazott Kao Feng, hozzátéve, hogy a várt részmegállapodás megkötéséhez a két országnak egymással párhuzamosan azonos mértékű vámcsökkentést kell végrehajtania, és csak ezután lehet tárgyalni a további lépésekről.

„Az utóbbi két hétben a felek kereskedelmi főtárgyalói komoly és konstruktív megbeszéléseket folytattak, hogy megfelelő megoldást találjanak több kulcsfontosságú aggodalomra. A két fél megállapodott abban, hogy a tárgyalások előrehaladásától függően különböző szakaszokban törlik a pótvámokat” – mondta a szóvivő, aki azonban ennél konkrétabb menet- és időrendet nem vázolt fel az újságírók előtt.

A Reuters hírügynökség korábbi értesülése szerint a kínai tárgyalók azt akarják elérni, hogy az Egyesült Államok vonja vissza az évi 125 milliárd dollár értékű kínai termékre szeptember 1-jén bevezetett 15 százalékos pótvámot, emellett enyhítést akarnak a nagyjából 250 milliárd dollár értékű terméket – a gépektől kezdve a félvezetőkön át a bútorokig terjedő számtalan árut – terhelő, korábban elrendelt 25 százalékos pótvám esetében is. A kínai tárgyalási álláspontot jól ismerő forrástól a Reuters úgy tudja: Peking arra próbálja rávenni Washingtont, hogy „a lehető leggyorsabban vezessen ki minden pótvámot”.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus enyhítését szolgáló részmegállapodást a korábbi tervek szerint az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) november 16-17-én esedékes chilei csúcstalálkozóján írhatta volna alá Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök. Ám Chile belpolitikai okok miatt lemondta a csúcsértekezlet megtartását, és azóta is keresik a megfelelő helyszínt, illetve időpontot.

Az egyik lehetséges helyszín London lehetne a két elnök találkozójára, mégpedig a NATO Londonba tervezett, december elején tartandó csúcstalálkozója után.

A kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője mindazonáltal kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől, hogy Trump és Hszi hol és mikor találkozhatna.

Forrás: MTI/AP/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »