Új választást akar a bolíviai ellenzék vezetője

Új választások megtartását szorgalmazta vasárnap a bolíviai ellenzék elnökjelöltje, Carlos Mesa, azt állítva, hogy csak így lehet kivezetni az országot abból a válságból, amelyet a szocialista Evo Morales október végi vitatott újraválasztása váltott ki.

„A legjobb megoldása ennek a válságnak a jelenlegi körülmények között egy új választás lenne, amelyet egy új, pártatlan választási szerv felügyelne a nemzetközi közösség szigorú megfigyelése mellett” – jelentette ki Mesa La Pazban, pártja, az Állampolgári Közösség (CC) egy tanácskozása után.

A centrista Mesa, aki 2003 és 2005 között egyszer már vezette a dél-amerikai országot, a második helyen végzett az október 20-i elnökválasztáson, ahol a szombaton közzétett végeredmény szerint a szavazatok 36,51 százalékát kapta meg a 2006 óta hatalmon lévő Morales 47,08 százalékával szemben. Morales több mint tíz százalékos előnye a bolíviai választási törvény értelmében azt jelentette, hogy már az első fordulóban megnyerte a választást, annak ellenére, hogy nem kapta meg a szavazatok több mint 50 százalékát.

Az ellenzék azonban csalást kiáltott, a szavazás másnapján kirobbant tiltakozások két halálos áldozatot követeltek, és az összecsapásokban további 140 ember sebesült meg.

La Paz, 2019. október 21.
Carlos Mesa korábbi bolíviai államfő, ellenzéki elnökjelölt támogatóinak integet La Pazban 2019. október 20-án, az elnökválasztás első fordulója után. Mesa bejutott a december 15-i második fordulóba.
MTI/AP/Juan Karita

Mesa vasárnap azt hangoztatta, hogy most „Evo Moralesen múlik, sikerül-e békét teremteni az országban és demokratikus módon lezárni ezt a válságot”. Egyúttal felszólította híveit, hogy őrizzék meg „békés és erőszakmentes” készenlétüket.

Morales elnök a maga részéről azzal vádolta ellenfelét, hogy fegyveres összecsapást akar kiprovokálni. Az ellenzék „a rendőrség és a fegyveres erők által okozott haláleseteket akar” – mondta. Kijelentésével az elnök vélhetően egy másik ellenzéki politikus, Luis Fernando Camacho szavaira reagált, Camacho ugyanis szombaton arra szólította fel a bolíviai hadsereget, hogy „álljon a nép oldalára”.

A kormány előzőleg arra kérte az Amerikai Államok Szervezetét (AÁSZ), hogy vizsgálja ki a szavazás lebonyolítását, de ezt a kezdeményezést az ellenzék elutasította. Az AÁSZ várhatóan két héten belül közzéteszi a jelentését.

  • Korábbi cikkeink a témában:

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek