FT: Kína le akarja váltani a hongkongi főkormányzót

Peking le akarja váltani Carrie Lam hongkongi főkormányzót, aki tehetetlennek bizonyult a hónapok óta tartó, egyre erőszakosabb tüntetésekkel szemben – írta szerdán a Financial Times című brit napilap.

A tüntetők többsége Lam lemondását követeli, aki 2017 közepe óta vezeti a Kínának 1997-ben visszaszolgáltatott egykori brit gyarmatot.

Peking eddig teljes támogatásáról biztosította a hongkongi vezetőt, és elítélte a június óta nagyobb autonómiát és több polgárjogot követelő tüntetők erőszakos cselekményeit.

A Financial Times úgy tudja, hogy a pekingi vezetés tervet dolgoz ki a főkormányzó leváltására és egy ideiglenes vezető kinevezésére. A lap meg nem nevezett forrásai szerint Carrie Lam menesztésének előfeltétele a rend visszaállítása, mert így elkerülhető a látszat, hogy a hatóságok engedtek az erőszaknak.

A Financial Times értesülései szerint amennyiben Hszi Csin-ping kínai elnök jóváhagyja Lam menesztését, utódja márciusban léphet hivatalba.

A kínai külügyminisztérium nem sokkal később tagadta a lapban megjelent állításokat. Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján szóbeszédnek nevezte az értesülést, amely mögött politikai szándékot sejt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »