A NATO-ból még nem akarják kitenni a törököket

A NATO-ban is tárgyalni kell Törökország szíriai katonai műveletéről, és kívánatos, hogy a szövetség valamennyi tagországa hasonló következtetéseket vonjon le, mint az Európai Unió – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben, a norvég miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.

A politikus az Erna Solberggel tartott tájékoztatóján kérdésre válaszolva fontosnak nevezte az EU-s külügyminiszterek hétfői tanácskozásán hozott döntéseket, és kiemelte: örvendetes, hogy a tagállamok között egyetértés volt.

A német kancellár ismét felszólította Törökországot szíriai katonai műveletének leállítására. Mint mondta, már most látszik, hogy az offenzíva „nagyon sok emberi szenvedést okoz” és elbizonytalanítja a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni küzdelmet.

A NATO-tag Norvégia kormányfője hozzátette: hazája is azonnali hatállyal leállította a katonai felszerelések törökországi exportját, és Németországhoz, illetve az EU-hoz csatlakozva elítéli a szíriai török offenzívát. Norvégia felszólítja Ankarát, hogy hagyjon fel a művelettel, és tartsa tiszteletben a nemzetközi jog előírásait – tette hozzá Erna Solberg.

Jelezte, hogy nem értene egyet a török NATO-tagság megszüntetésére irányuló esetleges kezdeményezésekkel. Mint mondta, jobb, ha Törökország is „a családhoz tartozik, és családon belül beszéljük meg az ügyet”.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) nevű ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indított támadást a kurdok ellen Északkelet-Szíriában, Ankara állítása szerint a terrorveszély elhárítása érdekében. A török hadsereg elől sok ezer kurd menekült el.

Az EU-s külügyminiszterek hétfőn Luxembourgban folytatott tanácskozásukon felszólították Törökországot, hogy azonnal hagyjon fel egyoldalú katonai offenzívájával, és vonja vissza haderejét országa területére. Megállapították, hogy a török katonai akció veszélyezteti a régió stabilitását és biztonságát, megnehezíti az ENSZ által támogatott szíriai békefolyamat sikerét és akadályozza a humanitárius segítségnyújtást, további szenvedést okozva ezzel a civil lakosságnak.

A tanácskozás zárónyilatkozata szerint a törökországi fegyverkivitellel összefüggésben a tagállamok elkötelezik magukat egy közös álláspont kialakítása mellet. A tagállamok e kérdésben képviselt nemzeti álláspontjának áttekintése és összehangolása érdekében az illetékes tanácsi munkacsoport a hét folyamán ül össze – közölték.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »