Nem halad a Brexit-folyamat, továbbra sincs megoldás

Egy hetet adott Boris Johnson brit miniszterelnöknek a Brexit-vita megoldására az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Antti Rinne finn miniszterelnök.

A finn kormányfő – aki szombat este telefonon egyeztetett a brit miniszterelnökkel – a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak beszámolt arról: közölte Johnsonnal, hogy egy héten belül utat kell találni a megoldáshoz. Csakis ezáltal lehetséges, hogy a Brexit kérdését megfelelő módon megvitathassák az október 17-18-án esedékes uniós csúcstalálkozón.

Ritte elmondta azt is, szerinte Johnson tudomásul vette, hogy az EU mit tekint egy esetleges megállapodás alapfeltételeinek. A finn kormányfő e feltételek között említette az észak-írországi felekezeti erőszaknak véget vető 1998-as nagypénteki megállapodás betartását, az EU egységét, továbbá egy működő belső piacot. Fontosnak nevezte továbbá, hogy Nagy-Britannia írásos alternatív javaslatokat terjesszen elő a korábban létrejött, de Johnson által elutasított kilépési megállapodásra vonatkozóan.

Ezek a javaslatok azonban nem jelentik automatikusan azt, hogy Nagy-Britannia ezzel teljesíti az EU feltételeit – tette hozzá a finn kormányfő.

Antti Rinne közölte azt is, hogy soros elnöki minőségében kész fontolóra venni a Brexit-határidejének meghosszabbítására vonatkozó kérést. A maga részéről abból indul ki, hogy az uniós állam- és kormányfők közelgő csúcstalálkozóján nem egy konkrét kilépési megállapodásról, hanem sokkal inkább a tárgyalások újbóli meghosszabbításáról lesz szó.

Ezzel egy időben vált ismertté Londonban: Boris Johnson brit miniszterelnök azt kérte vasárnap megjelent cikkében, hogy az Európai Unió ragadja meg az új brit Brexit-megállapodási javaslatok teremtette lehetőséget.

Johnson a The Sun on Sunday és a Sunday Express című bulvárlapokban megjelent azonos tartalmú írásában leszögezi, hogy az Egyesült Királyság október 31-én, a Brexit jelenleg érvényes határnapján “összecsomagol és kivonul” az Európai Unióból. A kérdés csak az, hogy “Brüsszel derűsen, egy kölcsönösen elfogadható megegyezéssel int-e búcsút nekünk, vagy arra kényszerülünk, hogy magunkra hagyatva távozzunk” – fogalmazott írásában a brit kormányfő.

Ennek ellentmondva, pénteken ismertté vált kormányzati dokumentumok szerint Boris Johnson brit miniszterelnök kezdeményezné az Európai Uniónál a brit EU-tagság október 31-én esedékes megszűnésének halasztását, ha a törvényben előírt határidőig nem születik új megállapodás a Brexit feltételrendszeréről. Ezt a brit kormány által a polgári peres ügyekben illetékes legfőbb skóciai bíróság elé beterjesztett jogi dokumentáció tartalmazza.

London, 2019. október 3.
A parlament által közreadott képen Theresa May volt brit miniszterelnök a londoni törvényhozás alsóházának ülésén 2019. október 3-án. A brit kormány előző nap juttatta el az Európai Unióhoz megállapodási javaslatait a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről. MTI/EPA/Brit parlament

A törvény szerint október végén csak megállapodással léphetnek ki a britek

A londoni alsóház – a Konzervatív Párt számos képviselőjének támogatásával – a múlt hónap elején elfogadta azt az ellenzéki kezdeményezésű törvénytervezetet, amely megtiltja az Egyesült Királyság megállapodás nélküli kilépését az Európai Unióból a Brexit október 31-i határnapján.

A törvény lényege az, hogy ha október 19-ig – a Brexit szempontjából kritikus jelentőségű, október 17-18-án esedékes EU-csúcs másnapjáig – a brit parlament nem járul hozzá egy új Brexit-megállapodáshoz, és ahhoz sem, hogy a brit EU-tagság megállapodás nélkül szűnjön meg, Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál a kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig.

Johnson az utóbbi hetekben azonban többször is határozottan leszögezte, hogy erre semmilyen körülmények között nem lesz hajlandó. Folyamatosan hangoztatja azt az álláspontját, hogy jóllehet tartja magát a megállapodás nélküli Brexitet tiltó törvényhez, a brit EU-tagság október 31-én mindenképpen megszűnik, akár megállapodással, akár anélkül. Az nem világos, hogy ezt a törvény megszegése nélkül hogy tudná elérni.

Theresa May arckifejezése mindenesetre sokat elárul a jelenlegi helyzetről.

Forrás: MTI/APA/dpa/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Tovább puhítják Trumpot a támaszpontok átnevezése ügyében

A konföderációs katonai vezetőkről elnevezett támaszpontok átnevezését szorgalmazta Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője csütörtökön egy kongresszusi bizottsági meghallgatáson. Milley leszögezte, hogy "nagyon komolyan" kell foglalkozni bizonyos jelképekkel: például a konföderációs zászlókkal, a szobrokkal és a katonai támaszpontok neveivel.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás