Orosz támogatással készül Kína rakétavédelmi rendszere

Oroszország segítséget nyújt Kínának egy rakétatámadásra figyelmeztető rendszer kifejlesztésében – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban a Valdaj nemzetközi vitaklub csütörtöki tanácskozásán.

“Ez nagyon-nagyon komoly ügy, amely alapvetően megnöveli a Kínai Népköztársaság védelmi képességeit” – mondta. Rámutatott, hogy ilyen rendszerrel jelenleg csak Oroszország és az Egyesült Államok rendelkezik. Hangot adott véleményének miszerint Kínát feltartóztatni “fogalmilag lehetetlen”, valamint “destruktív és káros”, és aki ezzel kísérletezik az önmagának okoz kárt. Meglátása szerint ehelyett közös biztonsági rendszert kell kialakítani.

Az orosz elnöki sajtószolgálat által közreadott képen a háromnapos hivatalos látogatáson Oroszországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai elnököt (b) fogadja Vlagyimir Putyin orosz elnök a moszkvai Kremlben 2019. június 5-én. MTI/EPA/Alekszej Druzsinyin

Áttérve a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris rakéták betiltásáról szóló INF-egyezmény témájára Putyin azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a paktumot ázsiai érdekei miatt, nem pedig azért mondta fel, mert Moszkva megszegte azt. Érvelése szerint ezt támasztja alá, hogy Washington ilyen eszközöket elsőként Ázsiában tervez telepíteni.

Ezt rossz lépésnek minősítette a várható tükörintézkedések miatt, de kifejezte reményét, hogy a kérdést még sikerül rendezni, mert az Egyesült Államok nem hozta meg a végső döntést. Putyin azt hangoztatta, hogy Washington nem volt őszinte, amikor azt állította, hogy a Romániába telepített és a hamarosan Lengyelországba is telepítendő Aegis rakétavédelmi rendszerek nem használhatók fel közepes hatótávolságú eszközök indítására, amikor éppen egy ilyen komplexum indítóállásaiból lőttek ki ilyen tesztrakétákat nem sokkal az INF-egyezmény felmondása után.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Mint mondta, az a tény, hogy az első kísérletek ilyen röviddel a szerződésből való kilépés után megtörténtek, azt bizonyítják, hogy már évek óta folyt ezeknek az eszközöknek a fejlesztése.

Putyin nehezményezte, hogy az Egyesült Államok és az európai országok, “mintha megsüketültek volna”, mindeddig nem reagáltak arra az a többször is elhangzott kezdeményezésére, amelynek értelmében Oroszország kifejleszt ugyan, de mindaddig nem telepít közepes és rövidebb hatótávolságú rakétákat a világ régióiba, amíg ott meg nem jelennek az ilyen osztályú amerikai eszközök.

Az orosz elnök ismételten kifejezte készségét az Egyesült Államokkal együttműködésre annak ellenére is, hogy ott – mint mondta – “szélsőséges formát öltött a belpolitikai küzdelem”.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Feszült a helyzet Ukrajnában, aggódik a G7

A világ hét legfejlettebb iparú országának külügyminiszterei és Josep Borrell, az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn közös állásfoglalásban fejezték ki aggodalmukat amiatt, hogy Oroszország jelentős haderőt vont össze az ukrán határ mentén és az általa önkényesen elcsatolt Krím-félszigeten.

Read More »

Országos járványügyi szabályozásra váltana Németország

A szövetségi kormány várhatóan kedden, egy rendkívüli ülésen fogadja el és terjeszti a törvényhozás elé az új rendszert leíró jogszabályt. A fertőző betegségek elleni védekezésről szóló törvényt módosító javaslat révén a széttartó, tartományonként változó szabályozás helyébe országosan egységes előírások kerülnek.

Read More »